2016.05.18. 16:40
A ZTE KK pénteken tart tájékoztatót
Zalaegerszeg - A jó szereplésnek köszönhetően érthető, hogy megnőtt a Zalakerámia-ZTE KK iránt az érdeklődés. Így van ez azt követően is, hogy Bencze Tamás 5. helyezett együttese befejezte a szezont. A klub pénteken sajtótájékoztatót tart.
Találgatások vannak, így a honi sajtóban már megjelent, hogy a 21 éves tehetség Benke Szilárd Kaposvárról Egerszegre igazolhat, vagy a légióskodása után hazatért Szabó Zsoltot is megkeresték a zalaiak. Amely értesülések természetesen egyáltalán nem légből kapottak, hiszen ilyenkor már zajlanak a tárgyalások. Sőt, még több játékos neve is felmerül a csapatoknál, s ha azt írnánk, hogy a paksi Tóth Ádámot is szívesen látná a ZTE KK újra soraiban, egészen biztosan nem járnánk messze az igazságtól.
Bencze Tamás vezetőedző új kerete is lassan már alakul... Fotó: Katona Tibor
Stárics Kornélt, a ZTE KK ügyvezetőjét mindenesetre megkérdeztük, aki jelezte: a találgatásokat nem kívánja kommentálni, egyébként is, pénteken délelőtt sajtótájékoztatót tartanak, hogy a keretben történő változásokról beszámoljanak.
A légiósokkal kapcsolatban annyi bizonyos, hogy a ZTE KK ajánlatot tesz Darrin Govensnek, James Kinney-nek és Djordje Pantelic-nek is. Információink szerint egyikük sem vetette el a folytatás lehetőségét, azonban az is biztos, hogy nem csak a zalaiak ajánlatát hallgatják meg ők sem - ahogy az szintén ilyenkor lenni szokott.