Sport

2016.05.24. 18:05

Velencében hajózott a Dragon Steel SE

Dunaújváros - A Dragon Steel SE Dunaújvárost képviselve részt vett Európa legnagyobb vízi-karneválján, a velencei Vogalongán. Velencében évszázadok óta minden a vízről és a hajózásról szól, ezért ennél megfelelőbb helyszínt el sem lehet képzelni egy ilyen rendezvény számára.

Gróf András

A vízi-karnevált megelőző napon gyönyörű szép napsütéses időben a dunaújvárosiak evezgethettek a velencei lagúnákban. Ismerkedésként, a motoros vízi járművek és gondolák sokaságában lavírozhattak a sárkányhajóval. Megszemlélhették a gyönyörű épületeket és fotózhattak is, igaz, nem kis veszélynek voltak kitéve. A gyakorlott kormányosuk azonban szépen megoldotta ezt az újszerű feladatot is. Ezzel ráhangolódtak a velencei vízi élet sajátosságára, és másnap már rutinosan álltak a véget nem érő, zsúfolt felvonulás elé.

A 42. Vogalongát május 15-én pünkösd vasárnap rendezték meg, és mint minden évben idén is, több ezer résztvevő gyűlt össze, hogy a Szent Márk tér elől elindulva, megkerülve Burano és Murano szigetét, végig evezhessék a kb. 32 km-es távot. Velencébe visszaérkezve az utolsó néhány kilométert a motoros hajók elől lezárt Canal Grande-n tették meg. Kilenc órakor hatalmas ágyúdörgés jelezte az indítást, és a változatos mezőny nekivágott a távnak. Sárkányhajósok, gondolások, kétpárevezősök, kajakosok, túrakenusok színesítették a mezőnyt, a beöltözött résztvevőkről, zenészekről nem is beszélve. Murano szigetét elhagyva, egy hosszabb tengeri szakaszt kellett teljesíteni, majd visszaérkezett a mezőny Velence főutcájába , a Canale Grande-ra. A fogadtatás zajos volt, hiszen a csatorna partján, a hidakról csüngtek a nézők, akik hangos éljenzéssel köszöntötték az előttük elhaladó evezősöket. Célba érve a műsorközlő még a résztvevők névsorát is felolvasta. Minden evezős emlékérmet kapott a túra végén, hogy emlékezhessen erre a nagyszerű élményre, ami komoly sportteljesítménnyel is párosult.

A Vogalonga egyébként több mint 40 éves múltra tekint vissza, és mára már több a külföldi résztevő, mint az olasz. A tengeren, a lagúnákon és a szigetek között biztosított evezés lehetősége annyira vonzó, hogy a Vogalonga Európa evezős ünnepévé alakult át. A világ minden részéről özönlenek Velencébe a vizek szerelmesei, hogy részt vegyenek a Hosszú evezésen . Jellemző, hogy míg 1998-ban 1110 hajóban 3710 résztvevő, addig 2007-ben 1560 hajóban 5832, tavaly már jóval több mint 7000 sportoló vágott a 32 km-es távnak, idén pedig 1700 fölött volt a hajók száma és közel 10 000 evezős tette meg a különleges utat. A dunaújvárosi csapat nagyszerű élményekkel gazdagodott, és mint Dragon Steel SE vitték jó hírünket Olaszországba. A hajóban ült a Dunaferr SE kajak-kenu szakosztályának volt vezetőedzőnője, Hubikné Tarjáni Éva és a Rácalmás SE vízi-és szabadidősport szakosztály vezetője, Bölcskei Ferenc is.

Csapattagok: Bíró Andrea, Bölcskei Ferenc, Csonka Edit, Fehér Nárcisz, Illés Zsolt, Mester Zoltán, Mester Zoltánné, dr. Mikulka Ivett Nóra, Mikulka Petra Dóra, Nagy Miklós Kristóf, Puskás Zsolt, Sártory Endre, Szatmári Csaba, Szvoboda Ferenc, Tóth Edit, Vajer Pál, Vasinka Karolina, Hubikné Tarján Éva, Jászainé Hajdú Rozália, Szabó Ildikó Julianna.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!