Sport

2016.05.26. 17:06

Öt csapat a bronzért - A megyei I. osztályban véget ér a pontvadászat

A megyei labdarúgó-bajnokság első osztályának utolsó fordulójára kerül sor. Az aranyérem már a múlt hét végén gazdára talált, hiszen a Hévíz FC játékosai érdemelték ki a legjobbnak járó medált. A második helyen a Csesztreg csapata végzett, a bronzéremért viszont még gigászi csata folyik a hét végén, s öt csapat is még esélyes rá.

Kerkai Attila

A már bajnok Hévíz együttese Letenyén vendégeskedik, ahol tovább gyarapíthatja pontjai számát. A hét vége rangadója Nagykanizsán lesz, ahol a már biztos második helyezett Csesztreg a vendég. A kanizsaiaknak mindenképpen győzni kellene ahhoz, hogy esélyük legyen a harmadik hely megszerzésére.

A bronzéremre továbbra is a Lenti TE a legnagyobb esélyes, még annak ellenére is, hogy az elmúlt körben a most vasárnap Kiskanizsára látogató Csács-Nemesapáti meglepetésre 4-1-re legyőzte idegenben Sebők József gárdáját. Így pontszámban utolérték a dél-zalaiakat, viszont nekik több a győzelmük. Ha a hét végén a Lenti megveri a Szepetneket, akkor egyértelműen ők lesznek a dobogósok, ám a Zalalövő-Gellénháza párharc szereplői is még beleszólhatnak a bronzcsatába.

Érdekes küzdelmekkel zárulhat tehát a megyei bajnokság első osztálya. Amíg a fent említett csapatok a bronzért küzdenek, Zalaszentgróton ugyan rezgett a léc a bent maradást illetően, de teljesítették a célt. Ennek ellenére nem elégedettek.

A korábbi Gellénháza–Nagykanizsa mérkőzés (kékben a gellénháziak) egyik harcos jelenete. Most nem egymás ellen játszik a két csapat, de ami közös bennük: még odaérhetnek a 3. helyre
Fotós: Katona Tibor

A csapatnak sokat segítő Kardos Roland így fogalmazott:

- A bajnoki cím után zuhanórepülésbe kerültünk, szeretnénk megálljt parancsolni ennek a negatív iránynak. Még sok minden képlékeny, de nagy valószínűséggel változások lesznek a vezetésben. Összefogásra van szükségünk, hogy a város hírnevéhez méltó csapatunk legyen a következő szezonban, mert 11-12 emberrel nem lehet méltó teljesítményt produkálni. A vasárnapi Pókaszepetk elleni meccset követően arra kérjük a sportágat szeretőket, maradjunk egy kicsit még ott, s egy üdítő vagy egy sör mellett beszéljünk arról, hogy ki, miként látja a jövőt, mi a véleménye, mivel tudnánk karöltve segíteni a társaságnak és a klubnak.

A II. osztályban még két fordulót rendeznek, de úgy északon, mint délen is eldőlt már a bajnoki cím sorsa. A Gyenesdiás és a Zalakomár készülhet az első osztályra. A Déli-csoportban így is rangadó következik, hiszen a Zalakomár a harmadik Pákát fogadja. Az utóbbi években a két csapat paprikás hangulatú mérkőzéseket játszott egymással. A hazaiaknál sok a sérült, most érezhető a hosszú sorozat következménye. A vendégek is szeretnének revánsot venni az ősszel elszenvedett vereségért, de a bajnok otthonában senki sem mehet biztosra. A találkozó után lesz Zalakomárban az éremosztás, amikor nemcsak a felnőtt, de az ifi csapat tagjai is átvehetik az aranyérmeiket. A klub vezetése mindenkit nagy szeretettel vár az eseményre.

Az Északi-csoportban a bajnok Gyenesdiás Türjére látogat, s mint megtudtuk, a gyenesiek számára a jövő heti, hazai rendezésű Gyenesdiás-Nagykapornak találkozó után adják át az aranyérmeiket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!