Kézilabda

2016.05.26. 18:55

Az FKC Mayer utolsó másodperces góljával diadalmaskodott a Kohász felett

Székesfehérvár - Hazai pályán búcsúzott a szezontól az FKC, amely nagy csatában, 28-27-re verte az újvárosiakat.

Horog László

Az 5. helyért zajló csata első felvonását, múlt pénteken a Kohász nyerte 34-26-ra, ezzel komoly lépést tett az előkelőbb helyezés megszerzése felé. A korábbi években különösen fontos volt az 5. hely, ugyanis ez a pozíció nemzetközi porondon való szereplést ért, a 6. hely viszont már nem. A nemzetközi szövetség változtatásra szánt el magát, ezáltal mindkét Fejér megyei alakulat már a helyosztót megelőzően páholyban érezhette magát, ősszel harcba indulnak a kupasorozaton. A fehérvári derbi kezdése előtt az FKC szurkolói csoportja virágcsokorral köszöntötte május hónap legjobbját, a szélső Kazai Anitát, valamint Herr Orsolya kapust, akit a drukkerek a legjobbnak láttak a 2015-16-os idény során. Biljana Bandelier két, sikeres átlövésével indult, majd Triscsuk és Vincze jóvoltából egyenlített a vendég, a 7. percben pedig a vezetést is átvette (4-5), majd tovább növelte előnyét, Azari jóvoltából. Mayert két percet érően állította meg Bulath, a megítélt büntetőt Herr Anita elhibázta, Oguntoye bravúrral hárított. A túloldalon Kovács Anna nem hibázta el a hétméterest, 4-8 állt a táblán, amikor a vendéglátók szakvezetője, Deli Rita kikérte első idejét. Már kiegészült az Újváros, amikor Májer betalált a szélről. Bandelier előbb a kapufát forgácsolta, majd másodjára, a szaggatottról bevette Oguntoye kapuját (6-8), az acélvárosiak trénere, Zdravko Zovko időt kért. Kazai ejtése a felső lécen landolt, Kovács elhajlásból, Azari beállóból köszönt be, Kazait pedig kiállították, ismét négyre nőtt a különbség, 6-10. Bandelier góljára Azari felelt, Ishitate találatára pedig Vincze, aki most is ügyeskedett a szélen. Így tett a másik oldalon Azari is, a 22. percben 8-13 állt a táblán. A hazaiak lövései nem mentek be, balátlövőben Bandeliert Tilinger váltotta, majd a hangosbemondó kérte a drukkereket, a sípok használatát mellőzzék, zavarja a játékosokat. Előzőleg Ishitate akció közben állt meg, mivel füttyöt hallott, mint később kiderült, a hang nem a bíróktól jött, hanem a lelátóról.

A félidőben négy góllal vezetett a Kohász (11-15), fordulás után közelebb jött az FKC, Tilinger és Hajduch jóvoltából, Bandelier szenvedett kézsérülést, hosszú percekre kivált a játékból. Kazai teljes erőből lőtt, Herr Anita ejtett, egy gólra feljött a Fehérvár, 16-17. Az egyenlítésért támadott, de Gjorgjijevska eladta a labdát, Szalai elrohant, és a hálóba bombázott. Triscsukot kiállították, Herr fölé ejtett, Bulath találata után, 16-19-nél Deli időt kért. A hazai tinédzser, Hudra kapott bizalmat, Bandelier gólja nyomán Zovko rendelte magához lányait, 18-20. Vincze hirtelenjében háromszor volt eredményes, amikor közelebb jöhetett volna a Fehérvár, többször eladták a labdát. Tilinger mellé lőtte a hetest, Bandelier sikerrel tüzelt, de a társak nem nőttek fel mellé. Deli Rita 21-25-ös állásnál időt kért, a Herrt váltó Sipeki Flóra remekelt a kapuban, az FKC Mayer utolsó másodperces góljával 28-27-re nyert.

Fehérvár KC-Dunaújvárosi Kohász 28-27 (11-15)

Székesfehérvár, 600 néző,

Vezette: Tomecskó-Hunyadi, Unyatinszki

Fehérvár: HERR O. - Hajduch 1, Gjorgijevszka 1, ISITATE 3, MAYER 4, BANDELIER 11, Kazai 2, csere: Sipeki (kapus), Herr A. 2, Májer 1, Tilinger 3 (1), Hudra, Tanabe. Edző: Deli Rita

Dunaújváros: Oguntoye - AZARI 4, Kovács A. 4 (2), Bulath 2, Triscsuk 4 (1), Horváth B. 1, VINCZE 6, csere: Triffa (kapus), Takács D. 1, SZALAI 4, Nick, Hajtai, KLUJBER 1, Kovács K. Edző: Zdravko Zovko

Kiállítások: 4, ill. 10 perc. Hétméteresek: 3/1, ill. 3/3

 



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!