Életmód

2016.05.28. 09:57

Aki gyalog ment ki az olimpiára

Gyalog ment a londoni olimpiára, kétszer tette meg az El Camino zarándokutat, megmászta Kilimandzsárót, körbesétálta Magyarországot, és most ismét túrát tervez Kinyó Zsolt: végigjárja a Szent Márton útvonalat Toursból haza. Szombathelyen találkoztunk, amikor vizsgázni jött pedagógiából és sikeresen szigorlatozott földrajzból.

Merklin Tímea

Kinyó Zsolt, a „Négy és félmillió lépés Magyarországon” című film hőse, 50 nap alatt ment végig a 2500 kilométeres hazai kék kör túraútvonalon, gyermekkora meghatározó filmjének, a „Másfélmillió lépés Magyarországon” elkészültének 30. évfordulóján. Teljesítette a „Kinizsi 100”-at, ami abból áll, hogy egy nap alatt kell menni 100 kilométert hegyen-völgyön. Sokan vágnak neki minden évben a távnak, de csak kevesen teljesítik.

Zsolt sétának hívja a gyalogtúráit, pedig nem annyira kényelmes utak ezek, nemcsak fárasztóak, de sokszor fájdalmasak is: éget a nap, dörzsöl a ruha, nyom a cipő, sokszor vérben ázik, leesik a köröm, estére csupa seb a test, a bakancs lenullázódik, teljesen elkopik a talpa, mire egy hosszabb túráról hazaér. Június 8-án újabb komoly sétára indul Szent Márton születésének 1700. évfordulója alkalmából. Repülővel megy Franciaországba, és Tours-ból, Milánót érintve Velencén át gyalogol Ljubljanába, ahonnan Szombathely a végcél, mindezt 40 nap alatt.

Kinyó Zsolt, a „Négy és félmillió lépés Magyarországon” című film hőse több nagy kihíváson is túl van

- Milyen élményt adnak az egyedül gyaloglások, hogy nem számít a kimerültség, a sebek?

- Egy ilyen úton az ember úgy van magával, ahogyan előtte nem. Azért megyek egyedül, mert ha folyamatos kommunikációban lennék, ha állandóan adó lennék, csicseregnék, nem tudnék vevő lenni a természetre, nem hallanám meg, amit kell. Az út olyan megélési lehetőségeket ad, amit más nem. Kiszabadulsz a hétköznapi élet taposómalmából, mentesülsz azoktól a hatásoktól, amik az embert felnégyelik. Fontosabb lesz egy napfelkelte, mint hogy fürödtem-e. Mikor Londonba mentem, hogy kivigyek egy magyar zászlót az olimpikonoknak, úgy megégtem a napon, hogy hullott le rólam a bőr, itt-ott a nyílt húsom látszott. De ez nem számít. Az a néhány boldog pillanat számít, amivel örömet okoztam. Mindig tűzök ki magam elé célokat, hogy egy nap alatt mennyit kell teljesítenem, és az egészet mennyi idő alatt teljesítem. A Szent Márton túráról július 21-éig kell hazaérnem, ennyi időm van rá, mert nyaralni megyünk a családdal.

- Azután mi a terv?

- Szeretném legyalogolni a 66-os utat. 4000 kilométert teszek meg a Los Angeles-Chicago távon 66 nap alatt, majd plusz 1200 kilométert New Yorkig 20 nap alatt, ez dupla Guinness-rekord lesz. Kezet mosok az óceán keleti és nyugati partján is. Viszek egy magyar zászlót, és közben 66-os mezeket gyűjtök, könyvet írok. Minden úton naplót írok. Rácsodálkozom az összefüggésekre, a gondolatok sokkal logikusabban jelennek meg a fejemben. Egy zarándokút mindig lezár egy életszakaszt. A második Camino-n találkoztam egy 72 éves hölggyel, aki a 62 éves barátnőjével sétálta végig az utat! Az öregség akkor kezdődik, amikor megszűnik a fiatalos lobogás a vágyaink iránt, a szemünk behomályosodik, leszegjük a fejünket, akkor a lelkünk meghalt. A gyaloglásaim, a kihívásaim tapasztalatait szeretném megörökíteni. Szeretném megmászni öt földrész legmagasabb csúcsait. Az afrikai Kilimandzsáró, az oroszországi Elbrusz már megvolt. Nagy történelmi kalandnak fogtam fel, amikor végigmentem Angliában a Hadrianus falon.

- Íjászatból is vannak Guinness rekordjai, azokat hogy sikerült elérni?

- Kassai Lajost húsz éve ismerem. Sokszor elmentem megnézni Kaposmérőre, mit csinál. Fiatal korom óta íjászkodom, büszke vagyok arra, hogy magyar vagyok, tisztelem az ősi magyar íjászhagyományt. Régi vágyam volt, hogy egyszer megdöntsem az olasz Poletti Guinness rekordját, aki 24 óra alatt 17 ezer 641 íjvesszőt lőtt ki. Rengeteg előkészület után 2007. augusztus 31-én délután vágtam neki a rekord megdöntésének. 20,5 óra alatt 18 ezer 016 célzott lövést adtam le. Mindenki mester, aki körülöttem van, mert tanít, legyen az akárki, ha kimozdít a komfortzónából. Az ember mindig akkor tanul, ha kimozdul. Az íjászat megtanít a jelenben lenni. A jelenben állok, a vesszőm a jövőbe megy, a kezem a múltba. A jelen teremti a múltat, a múlt pedig a jövőt. 2010-ben újabb három rekordot állítottam fel egy nap alatt. Egy perc alatt 33 íjvesszőt lőttem ki, célzottan 20 méter távolságba, egy óra alatt 1384 vesszőt. Kis pihenés után aztán 12 ezer 465 lövéssel felállítottam a 12 óra Guinness rekordját is. A rekordnak nem az az értelme, hogy rekord, hanem az, hogy ismét tiszteleghettem a magyarság múltja előtt. Most egy perc alatt 37 lövést tudok leadni.

- Szombathelyre vizsgázni jött, a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központjának hallgatójaként. Földrajz-történelem szakos, 45 éves. Hogy jutott eszébe ennyi idősen egyetemre járni?

- Mindig tanulok valami újat, ez az örök fiatalság titka. Több szakmám van, a növénytermesztőtől az autószerelőig. Akárhova kerültem az életem során, ha nem volt meg az oda kellő tudás, megszereztem. Rengeteget sétáltam, a földrajzot nagyon szeretem. Ötödik éve járok ide Kalocsáról, mert most ott élek, egyébként Mezőhegyes mellől származom. Általános iskolában tanítok. Régóta barlangászkodok, az Aggteleki barlangrendszer Retek-ágát kutatom négy éve, úgyhogy nemcsak a szakdolgozati témám, de már a doktori iskolai témám is megvan karszt témából.

- A karatéról még nem beszéltünk: az milyen intenzitással fér bele az életébe?

- Harminc éve kezdtem gyakorolni, megismerkedni a Kyokushin karate, a harcművészet egyik legkeményebb ágának szellemiségével. A páromat egy Kyo edzőtáborban ismertem meg, kedveli az extrém sportokat, a búvárkodást, az ejtőernyőzést, az íjászkodást. Mindketten négyszer teljesítettük a Karate Maratont, ami alkalmanként 30 ezer technika bemutatását jelenti.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!