Kultúra

2016.05.28. 19:25

Így jöttünk, ezek vagyunk mi

A Blahalouisiana zenekar 2012-ben alakult a feloszlott Jacked legénységéből. Most a gyönyörű hangú Schoblocher Barbarával beszélgettünk a kezdetekről, az elmúlt négy évről, a jelenről és nemrég megjelent kétnyelvű debütáló lemezükről, ami átfogja eddigi munkásságukat. Ahogy Barbi fogalmazott, ebből a lemezből minden lényegeset megtudhatunk róluk. Hogy honnan jöttek, és hogy merre tartanak.

Buthy Lilla

A korábban feloszlott Jacked tagjaiból alakult, ma már hattagú Blahalouisiana együttes első koncertjét Székesfehérváron adta 2012 nyarán, innen számítják az új korszakot. A nevük tulajdonképpen egy egyszerű szóvicc: mindannyian szeretik az amerikai déli államok zenéit, a Blaha Lujza téren pedig sokat forgolódtak régebben, igazából így jött. A fiúk - akik tizenéves koruk óta együtt zenélnek- teljesen spontán találták meg új énekesüket a gyönyörű Schoblocher Barbara személyében. Jancsó Gábor, aki a Blahalouisiana basszusgitárosa és Barbi a Kodolányi János Főiskolán találkoztak először. Azóta a legjobb barátok, lelki társak lettek.

A szextett tagjai egy négyéves fejlődési ívre tehették fel a koronát debütáló nagylemezükkel. Úgy érzik, megtalálták a saját hangjukat. A képen balról jobbra: Juhász Ádám, Szajkó András, Schoblocher Barbara, Jancsó Gábor, Mózner László és Novai Gábor

- Jancsó fölöttem járt, a kollégium folyosóján egyszercsak elkezdtünk zenékről beszélgetni, aztán elmentünk sörözni. Akkor mondta, hogy amúgy van egy zenekara, szálljak be. Mondtam, hogy jó. Tök spontán volt az egész, a következő héten már együtt zenéltem a srácokkal, pedig korábban meg se fordult a fejükben, hogy lány énekesük lesz. Nem akartak változtatni a felálláson. Igazából még most is fiúbandaként viselkednek. De szerencsére eléggé beleillek a képbe, el tudom viselni őket. Néha még főzök is rájuk - mondja nevetve az énekesnő.

- Soha nem érdekelt jobban semmi az éneklésnél. Pont a napokban mesélte anyukám, hogy egyszer, amikor még kislány voltam, éppen mentünk valahova, én meg folyamatosan kornyikáltam. Nagyon idegesítő lehettem, rám is szólt, hogy hagyjam már abba. Most lelkifurdalása van emiatt, nagyon büszke rám. Mindenben támogattak a szüleim korábban is. Azt hitték, hogy majd elmúlik, aztán nem múlt el - nevet fel Barbi. Mint mondja, az éneklés számára nem döntés volt, inkább egy természetes ösztön.

Megalakulásuk óta két EP és sok látványos klip látott napvilágot, most pedig megjelent debütáló albumuk is. Az első nagylemez nem kapott címet, és fele-fele arányban találunk rajta magyar nyelvű és angol dalokat. Az album összefoglalja az együttes elmúlt négy évét. Ez egy „így jöttünk, ezek vagyunk” lemez. Barbi elmondja, mostanában nagyon sok minden történt velük, nemrég például a Petőfi Zenei Díj jelöltjei között találták magukat. Az Ahol összeér című dalhoz készült klipet Az év videoklipje kategóriában jelölték. Az idei Fonogram-díjra pedig Az év felfedezettje kategóriában kaptak jelölést Ahol összeér, illetve Máshol várnak című dalukkal.

A zenekar lemezbemutató koncertje április 28-án volt az A38-on

- Volt egy Cseh Tamás-pályázat, amikor a Quimby zenekarral turnézhattunk. Nagyon sokat fejlődtünk ez alatt az idő alatt, mind emberileg, mind zeneileg. Rendkívül inspiráló koncertek voltak. Jó kapcsolatot alakítottunk ki, nagyon kedvesek voltak velünk. Ezután kértek fel minket, hogy mi is dolgozzunk fel egy Quimby-dalt a készülő 25 éves szülinapi lemezükre, ami óriási megtiszteltetés számunkra - így született meg a blahalouisia-nás Viharon túl, szélcsenden innen.

- Nyilván sok előadó hatással volt ránk, de eléggé behatárolhatatlan a zenekar zenei stílusa. Nem tudnám senkihez sem hasonlítani magunkat. Szerencsére hamar be tudtam kapcsolódni a fiúk zenei világába. Nagyon sok közös pont van, nem is zenélnénk együtt, ha nem lenne. Kezd kialakulni a blahalouisianás egyedi hangunk, de az útkeresés persze folyamatos - teszi hozzá.

Most próbálnak ezerrel: hamarosan indul a fesztiválszezon, szinte mindegyikre meghívást kaptak. Ez lesz az eddigi legerősebb nyaruk, és idén először zenélnek majd nagyszínpadon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!