Sport

2016.06.03. 08:25

Eb-történelem: 2012-ben másodszor is Európa trónján a spanyolok

Párizs - 2016. június 10-én egyhónapos útjára indul a labda a 15. labdarúgó Európa-bajnokságon. Sorozatunkban felelevenítjük az eddig lejátszott tornák történetét.

Káldor András

Nagy magyar pofonnal indult. Harmadszor futott neki ugyanis Magyarország a rendezés jogának megszerzéséért, ezúttal Horvátországgal, közös pályázattal, de a cardiffi döntés szerint könnyűnek találtattunk. Így az ukrán-lengyel duó kapta meg a szükséges voksokat, ők rendezhették a 14. kontinens bajnokságot. Ettől függetlenül nem kevés fejtörést okozott az UEFA illetékeseinek, hogy végül nekik adták a rendezési jogot. jelentős elmaradásban voltak a pályázatban meghatározott célkitűzésekhez képest. 2007 nyarán a lengyel sportügyi miniszter bejelentette, hogy a stadionok csak jelentős késéssel készülnek el. 2008 januárjában Michel Platini, az UEFA elnöke nyomatékos hangú üzenetben szólította fel a társrendezőket a késések felszámolására. A helyzet azonban nem javult, ezért a 2008-as EB idején az UEFA komolyan foglalkozott a rendezési jog visszavonásával és egy másik szövetségre való átruházásával.

Soha nem történt még olyan, hogy egy csapat egymás után két Eb-t, és a kettő között egy világbajnoki aranyérmet is nyert volna
Fotó: uefa.com

A selejtezőkben az 51 válogatottat kilenc csoportba sorsolták. Hat csoportban hat, három csoportban öt válogatott szerepelt. Válogatottunk az E csoportba került, ellenfeleink Hollandia, Svédország, Finnország, Moldova és San Marino legjobbjai voltak. A harmadik helyen végeztünk, így maradt az előző tornák selejtezőiben már megszokott szereposztás, nem jutottunk ki. Más kérdés, hogy a tornán a csoport két továbbjutója, a hollandok, és a svédek is leszerepeltek, nem élték túl a csoportmeccseket. Mindenesetre rangos Eb elé néztünk, hiszen nem kevesebb, mint kilenc korábbi Európa bajnok nemzet képviseltette magát a 2012. június 8-án kezdődő megmérettetésen. Az A csoport mérkőzéseinek Varsó és Wroclaw adott otthont, de ez a tény nem jelentett előnyt a rendező lengyeleknek. Két sovány döntetlenre futotta erejükből, nagy csalódást keltve szurkolóiknak. A kvartettből Csehország makulátlan mérleggel, három győzelemmel ment tovább a görögök társaságában, akik az oroszokkal szemben az egymás elleni eredménynek (1-0) köszönhetően jutottak tovább. A B csoportban Németország mindhárom meccsét megnyerte, míg a portugálok Cristiano Ronaldo vezérletével túljutottak a következő körbe dánokat, és a hollandokat kiejtve. A C csoport nyitómeccsén, még nem tudhattuk, hogy a spanyol és az olasz válogatott az 1-1-es döntetlennel csak bemelegített a kijevi döntőre. Kassai Viktor játékvezetése mellett három percen belül kialakították a végeredményt, előbb Antonio Di Natale talált be, majd Cesc Fabregas egyenlített. A címvédő spanyolok ezután már nem hibáztak, előbb az íreket mosták le 4-0-ra, majd a horvátokat is legyűrték Jesus Navas 88. percben szerzett góljával. Végül innen az olaszok mentek velük tovább, szintén veretlenül. A D csoportban a két favorit, Franciaország és Anglia játszotta Donyecben az első meccset, és Samir Nasri, valamint Joleon Lescott találataival ikszeltek. Majd jött egy minket kellően kellemetlenül érintő meccs. Az ukrán-angol összecsapáson ugyanis Vad II István alapvonali asszisztens nem jelezte Marko Devics szabályos találatát, amelyet John Terry a gólvonal mögül kanalazott ki. Ez az eset véget vetett a magyar vezetőbíró további ténykedésének az Eb-n, pedig esélyes volt arra korábban, hogy fújjon a fináléban. Visszatérve a csoport meccseire, a franciáknak elég volt a folytatásban egy 2-0-s győzelem az ukránok ellen, így, ha nehezen is, de ők is ott voltak a nyolc között. A negyeddöntők első összecsapását június 21-én, Varsóban C. Ronaldo 79. percben szerzett góljával megnyerték a portugálok a csehek ellen, míg egy nappal később a németek negyedóra alatt lőttek hármat a görögöknek, és 4-2-vel simán ott voltak az elődöntőben. Majd a 2000-ben és a 2008-ban győztes gárdák derbijén a spanyolok Xabi Alonso két góljával búcsúztatták a franciákat. Igaz Frank Ribéryék lényegében semmilyen nyomást nem tudtak gyakorolni a címvédőre, amelynek játékosai rendre hosszú percekig tartogatták a labdát az ellenfél térfelén. A negyeddöntő záró meccsén nem tudtak zöldágra vergődni az olaszok az angolokkal a rendes játékidőben, jöhetett a hosszabbítás, majd a tizenegyes párbaj. A briteknél Ashley Young, és Ashley Cole kihagyta, míg Cesare Prandelli csapatából csak Riccardo Montolivo hibázott. Az elődöntő igazi déli rangadót hozott. Ez a meccs is gól nélkül fejeződött be, és itt is a büntető lövések döntöttek. A ráadást a portugálok nem bírták idegekkel, Joao Moutinho és Nani is rontott, ennek következtében az ötből négyet értékesítő spanyolok zsinórban a harmadik döntőjükre készülhettek. A 2008-as Eb győzelem mellett, mint ismeretes 2010-ben a világbajnoki elsőséget is bezsebelték. A másik ágon hiába tartotta a közvélemény Joachim Lőw tanítványait a döntőbe jutás várományosának, az olasz válogatott kifogott a németeken. Mario Balotelli, akit nemes egyszerűséggel King Kongnak hívott a La Gazetta dello Sport előbb befejelte Antonio Cassano tökéletes beívelését, majd szépségdíjas gólt lőtt a rövid felső sarokba, úgy, hogy Manuel Neuer mozdulni sem tudott rá. A németek Mesut Özil büntetőjével a ráadásban ugyan szépítettek, de ez már nem számított. 2012. július elsején rendezték a kijevi Olimpiai stadionban a döntőt, és amit itt művelt a spanyol válogatott nyugodtan állíthatjuk, páratlan a tornák eddigi históriájában. A németek aratták eddig a Szovjetunió ellen a legnagyobb különbségű győzelmet 1972-ben (3-0), ám ezt még egy találattal megfejelte a La Furia.

Előbb a 14. percben David Silva használta ki Giorgio Chielleni hibáját, majd még a félidő lefújása előtt Jordi Alba növelte az előnyt. Ezután Spanyolország játszhatta saját játékát, a hajrában, pedig macska-egér harcot láthattunk, és a spanyolok némi túlzással akkor szereztek gólt, amikor akartak. Még Fernando Torres és Juan Mata is betalált, kialakítva ezzel az Eb-döntők legnagyobb különbségű győzelmét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!