2016.06.06. 16:15
Két vasi kitüntetett a környezetvédelmi világnapon
Budapest – A pedagógusnappal együtt ünnepelték idén is a környezetvédelmi világnapot a földművelésügyi tárcánál. A dupla ünnep alkalmából szakemberek munkáját ismerték el – vasiakét is.
Jó alkalom ez a nap arra, hogy rávilágítsanak az oktató-nevelő munka környezetvédelemben betöltött szerepére – ezt mondta köszöntő beszédében V. Németh Zsolt környezetügyért is felelős államtitkár a kitüntetési ünnepségen. Oklevelekkel, díjakkal ismerték el idén is azok teljesítményét, akik kiemelkedő munkát végeztek a tudomány, az oktatás, a közigazgatás, jogszabályalkotás, a hatósági munka területén, és sokat tesznek az élhető környezet, az egészséges élet fenntartása érdekében.
Fotó: Pelsőczy Csaba/FM/kormany.hu
Tessedik Sámuel díjat hatan vehettek át, köztük Varga Árpád, az FM DASZK Vépi Középiskolája, Mezőgazdasági Szakképző Iskolája és Kollégiuma műszaki tanára, munkaközösség-vezetője. A méltatás szerint a mezőgazdasági gépész és gépésztechnikus képzés terén végzett munkájáért, diákjainak tanulmányi versenyekre való felkészítéséért, különösen a hat tanuló által elnyert első helyezésért a Szakma Kiváló Tanulója Versenyen, valami további OSZTV-n elért sikeres helyezésekért. (A Szakma Kiváló Tanulója Versenyről részletesen hírt adtunk, itt olvashatja.)
Miniszteri elismerő oklevelet 16 személynek ítéltek oda idén. Köztük Hadfiné Laki Ildikónak, a Vas Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztálya térinformatikusának, rendszergazdának, környezetvédelmi igazgatási területén végzett négy évtizedes kiemelkedő munkája elismeréseként.