Csupa kisbetű: karamazov

Tulajdonképpen az értő fülnek, szemnek elegendő lenne annyit papírra vetni, amit a (nem létező) prológusban - erősen Cseh Tamás stílusában - énekelnek 20 literes vizesflakon és gitár kísérettel: Kátya, Grusenyka és Lizabeta, abrakadabra, most felülhetsz a bakra! A játék az életre megy, nem pedig babra, csak el kéne dönteni, hogy rőf, font, pud, vagy verszta.

Orosz Ákos, Jankovics Péter, Lazók Mátyás hármasa

Nem érdekel az sem, ha elfolyik a vérem, isten talán megbocsát, és ez az, amit remélek. Nem jön el a megváltás, ha az ördögre teszel, menekülhetsz akárhová, Karamazov leszel.

Kukurikú, török császár, add vissza a gyémánt félkrajcáromat!

Valahogy így közelít a MU Színház és a FÜGE közös produkciója Dosztojevszkij regényéhez. A színlapon az szerepel, hogy az eredeti alapján írta: Faragó Zsuzsa, Laboda Kornél és az előadásban játszó színészek. Ez szó szerint értendő, hiszen az előadás egészén érezhető, hogy egy ihletett, termékeny próbafolyamat végtermékét élvezhetjük, abba mindent beletett, aki csak a közelébe került. A négy, különböző társulatban játszó színésznek valóságos jutalomjátékot nyújt.

A csupa kisbetűs cím ugyancsak utalás arra, hogy viszonyulnak a történethez, melynek csupasz gerincét hagyták csak meg, ám az is bizonyossá válik, hogy így is átadható, átérezhető a dráma. A két órához közelítő hosszban alig van üresjárat, és az alternatív színházakban szokásos interakció sem bántó, vagy zavaró. Bár nem mai keletű, de friss, üde színházi élmény.