Civil

2016.06.06. 19:22

Az apátistvánfalvi szlovén asszony kórus 25 éves jubileuma

Apátistvánfalva – Szombaton délután ünnepi műsor keretében tartotta a helyi asszonykórus fennállásának 25 éves jubileumát.

Civil Tudósítónktól

A kórus a Magyarországi Szlovének Szövetsége támogatásával működik. Céljuk a helyi népdalok továbbörökítése, átadása a fiataloknak. 25 évvel ezelőtt az éneklés hozta őket össze.

A kultúrház megtelt a helyi, a környező falvakból érkezett és szlovéniai vendégekkel. Soraikban helyet foglalt többek között Kissné Köles Erika nemzetiségi szószóló, dr. Boris Jesih szlovén konzul, a helyi polgármester, valamint Kovács Anita, az Országos Szlovén Önkormányzat Hivatalának vezetője is. A rendezvény nagyon jó hangulatban telt. A jubiláns kórus mellett fellépett a szombathelyi Nefelejcs asszonykórus, a szentgotthárdi szlovén asszonykórus és a Szlovéniából érkezett bogojinai férfi kvartett. Meglepetés dalok is elhangzottak gitár kísérettel, ahol a közönség együtt énekelte az ismert szlovén dalokat.

A huszonöt év során nagyon sok fellépése volt a kórusnak Szlovéniában , Rábavidéken és más helyeken is. Az asszonyok kitartóan és aktívan dolgoztak 25 éven át.

A gratulációk és az ajándékok átadása után egy közös dal erejéig minden fellépő együtt állt a színpadra. Ez a délután nemcsak a szlovén kultúra, nyelv és a dalok megőrzéséről szólt, hanem a barátságról is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!