Sport

2016.06.07. 14:39

Tini súlyemelők az ob-érmekért

Zalaegerszeg - Két arany-, négy ezüst- és két bronzérmet gyűjtöttek be a Haladás VSE legifjabb súlyemelői a tini országos bajnokságon.

Horváth Erika

Két helyszínen, három korcsoportban (kölyök, fiú/lány, kezdő serdülő) rendezték meg a tini súlyemelők országos bajnokságát. A keleti országrészhez tartozók Tamásiban, a nyugatiak Zalaegerszegen mutatták be tudásukat. Szó szerint, hiszen csak a serdülőknél számított, hogy ki mekkora súlyt mozgat meg, a kisebbeknél a szakítás és a lökés helyes technikai végrehajtását pontozták (illetve helyből távolugrás és medicinlabda-dobás is szerepelt a versenyprogramjukban). Egerszegen 11 klubból 42-en indultak, kilencen a Haladás VSE-ből. Antalovits Ferenc és Márkus Erzsébet tanítványai közül aranyérmet Böröndi Eszter és Könczöl Tamara, ezüstöt Pávolics István, Fodor Alex, Udvardy Márk és Horváth Ákos, bronzot pedig Lázár Dominik és Farkas Friderika szerzett.

A Haladás tini ob-érmesei. Állnak (balról): Lázár Dominik, Fodor Alex, Horváth Ákos, Udvardy Márk, Pávolics István. Elöl: Böröndi Eszter, Farkas Friderika, Könczöl Barbara. Fotó: Unger Tamás

A HVSE-versenyzők eredményei. Fiú (10-12 évesek). 69 kg: 1. Pávolics István 86 (42, 44 ) pont, 4. Bődi Levente 68 (34, 34). +77 kg: 2. Fodor Alex 87 (43,44). Serdülő, 50 kg: 3. Lázár Dominik 92 (37, 55). 69 kg: 2. Udvardy Márk 89 (36, 53). +85 kg: 2. Horváth Ákos 112 (50, 62). Lány (10-12 évesek). +58 kg: 1. Böröndi Eszter 90 (45, 45) pont. Serdülő, +63 kg: 1. Könczöl Tamara 75 (32, 43), 3. Farkas Friderika 69 (29, 40).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!