Kultúra

2016.06.07. 15:43

A vasút és az ember - Vándor fotókiállítás a VOKE-ban

Nagykanizsa – A vasút és az ember című fotópályázatra érkezett legjobb alkotásokból nyílt kiállítás a VOKE Kodály Zoltán Művelődési Házban.

Horváth-Balogh Attila

Zágon László és Kámánné Szép Terézia a megnyitón. Fotó: Szakony Attila

A pályázatot a pécsi VOKE Vasutas Művelődési Ház hirdette meg, szakértő zsűri választotta ki a beérkezett több, mint 100 képből azt a 22-t, amelyek bekerültek a kiállítás anyagába. A tárlatot először Pécsett mutatták be, Nagykanizsa után pedig Székesfehérvár és Tapolca következik. A VOKE Kodály Zoltán Művelődési Házban Kámánné Szép Terézia, az intézmény igazgatója nyitotta meg a kiállítást, amit Zágon László életműdíjas fotóművész mutatott be a megjelenteknek. Tette ezt a kiállított képek egyikének alkotójaként, fotográfiája az Érkezés előtt címet viselte. A megnyitón közreműködött a Vietorisz Rézfúvós Kamaraegyüttes, Kéthelyi Kornél, valamint Kéthelyi Gergő és Hanna. A kiállítás június 24-ig látogatható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!