2016.06.07. 15:49
Verstappen Kanadában is dobogóra állna
A mezőny legfiatalabb versenyzője újra a dobogóért szeretne küzdeni, melyhez reméli, segítségére lesz a Renault frissített motorja.
Fotó: Dan Istitene/Getty Images/Red Bull Content Pool
A francia gyártó Monacóban már előállt a frissített erőforrással, azonban ebből csak két darab állt rendelkezésre, melyet Kevin Magnussen és Daniil Kvyat autójába szereltek be a legutóbbi versenyhétvége során.
Most azonban már Verstappen és Palmer is megkapja a fejlesztéseket, a holland tini pedig reméli, ez is segít majd neki, hogy eljusson a dobogóra a Gilles Villeneuve pályán.
„A pálya nagyon különleges, sok hosszú egyenes van rajta, majd lassú kanyarok, ahol kevés a tapadás, így meg kell találnunk a megfelelő egyensúlyt a beállításainkhoz.” – fogalmazott Verstappen.
„Szeretem a fékezési pontot az utolsó hajtűben, ahol rengeteg ember lát, és bíztat minket a lelátóról. Nagyon közel megyünk a falakhoz, így nagyon különleges érzés itt vezetni.”
„Remélem, az új, frissített motor segíteni fog, és mindenképp a dobogó a cél.”