2016.06.07. 16:13
McLaren: Még nincs döntés a 2017-es felállásról
A McLaren még nem döntötte el, melyik pilótapárossal szeretne nekivágni a jövő évi szezonnak.
Fotó: McLaren
Fernando Alonso szerződése még az idei szezon után is érvényes, ám jelenlegi csapattársát, Jenson Buttont már a Williams jövő évi pilótájaként említik több helyen, hiszen az ő kétéves szerződése 2016 végén lejár.
Emellett a csapat alkalmazásában áll a GP2 bajnok, jelenlegi Super Formula versenyző, Stoffel Vandoorne, aki bármikor készen áll egy teljes szezonra, hiszen bemutatkozó versenyén – melyen Alonsot helyettesítette – a tizedik helyen intették le, ezzel ő szerezte a McLaren idei első pontjait.
Mindezek ellenére, Eric Boullier elmondta, a csapat kényelmes helyzetben van, és semmi nem sürgeti őket a jövő évi felállással kapcsolatos döntések meghozására.
„Kiváló pilótáink vannak. Két világbajnok és egy ígéretes fiatal tehetség, de döntés még nincs 2017-et illetően. Ha itt lesz az ideje, meghozzuk a döntést.”
„Szerződésünk van ezekkel a versenyzőkkel. Eldöntjük, mi a legjobb a csapat számára. Majd a megfelelő időben.” – fogalmazott Boullier.