2016.06.08. 13:31
Újraélesztési rekordkísérlet: a felét már lenyomtuk
Szombathely - Már több mint a fele letelt a maratoni újraélesztési rekordkísérletnek. Ez idő alatt csaknem 1500-an reanimáltak a Fő téren.
Szombathely, a segítés városa. Ennek szellemében az önkormányzat ismét rekordkísérletet indított, amelynek célja, hogy minél több emberhez eljusson az újraélesztés fontosságának gondolata. A maratoni rekordkísérlet június 2-án kezdődött és 12-én fejeződik be. 240 órán, azaz tíz napon át megállás nélkül, két bábuval folyik az újraélesztés a Fő téri sátorban.
A rekordkísérlethez több mint 150 csapat csatlakozott, vannak olyan intézmények, cégek, ahonnan több egység is jelentkezett. Nagyon sok szombathelyi üzem, iskola, szervezet és baráti társaság vesz részt a maratoni újra-élesztési programban, de jöttek csoportok Körmendről, Szentgotthárdról, Győrből és Pannonhalmáról is.
Az sem ritka, hogy járókelők kapnak kedvet az újraélesztéshez és spontán csatlakoznak a rekordkísérlethez, így volt már keszthelyi, répcevisi és kőszegszerdahelyi résztvevő is.
Vasárnap hajnalban még két rendhagyó leánybúcsúnak is tanúi lehettek a Fő téren sétálók: a menyasszonyok feladatként most nem petrezselymet árultak, hanem újraélesztettek.
A szombathelyi médiumok munkatársai munkájuk során sok balesetet, tragédiát látnak, így pontosan tudják, mennyire fontos elsajátítani az újraélesztés technikáját. Éppen ezért egy csapatot alkotva, a média képviselői is részt vettek kedden éjjel a rekordkísérletben. Így ők is hozzájárultak a sikerhez.
Kapcsolódó cikkek:
Este 11-től mi is nyomjuk – Kövesse élőben a szombathelyi újraélesztési rekordkísérletet!