Hírek

2016.06.10. 19:00

Színezni felnőttként is jó

Manapság rendkívül népszerűek a felnőtt színezők. A szülők egyik csodafegyvere volt mindig is a színes ceruza és a kifestőkönyv kettőse, talán pont ezt a figyelem-elterelés és fejkiürítés a titka a mostani felkapottságának.

Piltman-Horváth Barbara

A minták persze jóval bonyolultabbak a kisgyerekes változatnál, és még meg sincsenek számozva, hogy melyikhez milyen színt kell alkalmazni. Na de éppen ez a lényeg! Mindenkinek a saját kreativitására van bízva, hogy milyen színeket használ vagy hagy éppen kitöltetlenül, a negatív teret kihasználva. A találékonyságon, szépségérzet fejlődésén kívül az agynak is jó szolgálatot tesz. Teljesen leköti a figyelmünket, nem gondolkozunk a napi problémákon, nem stresszeljük magunkat, így szinte órákra kikapcsol. Az pedig plusz sikerélményt ad, ha egy minta befejeztével kifejezetten tetszik a végeredmény.

- Tavaly szeptemberben kaptam születésnapomra egy könyvet, illetve hozzá 48 darabos ceruzakészletet - mesélte Molnár Judit. A 29 éves lány akkor szereti elővenni a könyvet, amikor tényleg van rá ideje, nincs értelme elkezdeni, ha csak fél órája van rá. - Van két könyvem is, az egyikben csak minták van-nak, míg a másikban pozitív gondolatok is helyet kaptak. Azért szeretem, mert eltereli a gondolataimat, előhozza belőlem a kreativitást, főleg, az, hogyan váltogassam a színeket. Teljesen kivesz a világból, kiváló stresszoldó.

Molnár Judit akkor áll neki szívesen egy mintának, ha bőven van ideje Fotó: Kalmár Sándor

Hogy pontosan mi állhat a háttérben, arról Szilágyi Judit pszichológust kérdeztem.

- A monoton, ismétlődő, kevés figyelmet igénylő fel-adatok, mint például a színezés, versrecitálás, imádkozás, páros, viszonylag kis térre korlátozódó labdajátékok, mint a tollas vagy a pingpong, pihentető hatásúak. Hogy pontosan miért? Valószínűleg, mert az agy kisebb kapacitását kötik le. Ez a kis kapacitás viszont annyira bőven elegendő, hogy eltereljen a szorongáskeltő gondolatoktól, és hagyja az agyat gondolkodni , vagyis a többi terület tud dolgozni más problémákon. Az biztos, hogy számos kognitív terápia, amelynek középpontjában a szorongásoldás jár, ezeket használja - mondta a szakértő.

Mindenesetre a színezők kedvező hatása és a színterápia nem összetévesztendő. Utóbbi-ban a színek stimuláló, gyógyító hatását használják, míg a kis könyvek inkább magát a színezést mint tevékenységet használják fel a stresszoldás érdekében. Bár a színek emberi szervezetre gyakorolt hatásának kísérletekkel alátámasztott bizonyítását csak az 1900-as években kezdték meg, a színek terápiás hatóerejét már az ókori egyiptomiak, görögök is tudatosan alkalmazták. Panaszoktól függően a betegeket olyan helyiségbe fektették, melynek ablakait színes, főként piros, kék vagy ibolyaszínű anyagokkal takarták be. A kívülről jövő napsugarak rezgései ezáltal új minőségre tettek szert, s pozitívan hatottak az adott betegségre a test, lélek és a szellem területén is. A színterápiában alapvető feltétel, hogy tiszta színeket használjunk. A legtisztább színfrekvenciák természetes úton jöhetnek létre, és mindenki által hasznosíthatók. Színterápiás módszernek nevezhetjük azt, amikor elmerülünk a természet színeinek megfigyelésében, egy-egy virág, fa, kristály, a barna föld, a napfelkelte narancsszínében, a kék ég és a tenger, illetve a folyók vizében tükröződő fényekben.

A felnőtt színezőket bárhol beszerezhetjük, sőt, az igazán kreatívak a lakás falán is kipróbálják tudásukat. Fehér falra felfestik a mintát, majd különböző falfestékekkel színezik ki a térelválasztót. Persze nem kell ilyen nagy projektbe vágni elsőre, az interneten is tudunk vásárolni színezőt vagy ceruzát, filctollat hozzá, de akár le is tölthetünk magunknak mintát, ha nem szeretnénk új könyvet venni.

Ma már kombinálják is a termékeket, nemrég például olyan határidőnaplót kaptam, ahol a hónapok végén fekete-fehér minták várnak, az új hónapok pedig pozitív gondo- latokkal kezdődnek. A sok kedvező hatás ellenére azért ugyanúgy, mint mindenre, erre is komolyan rá lehet szokni. Vannak olyanok, akik szinte mániákusan vásárolják a különböző könyveket és filceket, rengeteg pénzt és időt áldozva rá. Természetesen ez sem egészséges, mint mindenben az életben, fontos az arany középút. Az is fontos, hogy a problémáink nem oldódnak meg maguktól, és attól sem, ha leülünk színezni. Persze jó elterelni róluk a gondolatainkat, de ne söpörjünk mindent a szőnyeg alá. Jó, ha letisztul a helyzet, és egy kis kikapcsolódás után hidegen, tiszta fejjel tudunk nekiállni a megoldás keresésének, de ez nem egyenlő a probléma elfelejtésével.

Azért igazán könnyű és nagyszerű hobbi a színező, mert aki nem válik a rabjává, annak nem kell különösebben nagy összeget befektetnie, nem egy költséges szabadidő- eltöltés, pláne, ha az internetről letölthető változatokat választjuk. A színezéshez pedig nem kell nagy kézügyesség, elég, ha betartjuk a gyerekkori szabályt: csak a vonalon belül kell maradni.

Több eszközt is választhatunk hozzá, legyen az színes ceruza, zselés toll, filctoll vagy akár tempera, akrilfesték is. Ez tényleg csak pénztárca- és igényfüggő, így hát ez sem számít nagy tételnek. Akár jó kikapcsolódás is lehet gyermekes szülőnek is, ha egyszerre színezünk a csemetével, ő is a sajátját és mi is a sajátunkat. Készíthetünk egymásnak ilyen meglepetéseket is, a különböző színekkel és egy csepp kreativitással igazán egyedivé tudjuk varázsolni az ajándékot, vagy akár mi magunk készíthetünk a jeles alkalomra színezhető mintát. Például lehet az egy fénykép, amit ilyen mintákkal dobunk fel, egy közös emlék rajza.

Még az is előfordulhat, hogy ezentúl nemcsak a gyermek rajzai kerülnek ki a büszkeségfalra, de a szülők alkotásai is helyet kapnak.

 

Stresszelünk, idegeskedünk

Ma már mindenen idegeskedünk. Olyanon is, amin nem kéne. Hogy rossz az idő, fáradt vagyok, nem akarok dolgozni, kirúgnak, itthon ülhetek csak, miért nem engednek már dolgozni? Tele megannyi ellentmondással. Azt szokták mondani, a munkának két baja van: ha van, és ha nincs. Hát én most mindkettőt kipróbálhattam. Semmi nem rosszabb a magatehetetlenségnél. Csak feküdni és várni, hogy történjen valami. Ezerszer jobb, ha van munka. Amikor az embert bal-eset éri, akkor jön rá, eddig mennyi apróságon aggódott. Ne tegyék! Az élet túl rövid ahhoz, hogy sokat idegeskedjünk! Nem állítom, hogy minden rendben, sőt! De a biztosnak tűnő dolgokon kár tűnődni, stresszelni. Egy kategória a sportban lévő „Mi van, ha...?” mondatokkal. Semmi értelmük és csak frusztrálják az embert. Manapság a legtöbbünket inkább megfelelési kényszer hajtja, mint motiváció. Ez azonban csak addig jó, amíg a magunk szabályainak akarunk megfelelni, amíg mások figyelméért, elismeréséért küzdünk, addig elvesztjük önmagunkat. Miért is szerettem ezt a munkát? Miért is szerettem volna annyira itt dolgozni? Biztosan nem azért, hogy a főnöktől buksisimogatást kapjak, vagy hogy elkerüljem a letolást. Azt is tudom, hogy sokan vannak olyan munkahelyen, amire csak a kényszer viszi rá őket. Megértem, ha azt mondják, ne osztogassak tanácsokat fentről, nekem könnyű. Én is dolgoztam olyan helyen, amit a hátam közepére sem kívántam, de találtam benne olyat, ami miatt mégis kibírtam. Próbáljunk találni értelmet az adott napban, adott munkában, és ne stresszeljünk azon, mit kellene máshogy csinálni, hacsak nem tudunk rajta változtatni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!