2016.06.14. 11:02
Engesztelés a Jó Pásztor kápolnában, Szent Antal ünnepén
Az egyetemes katolikus egyház minden hónap tizenharmadik napján megemlékezik a fatimai-jelenésekről, amikor is a mindenkor Boldogságos Szűz Anya jelenésben vázolta a világ jövőjét. Három kisgyermeket választott, kiknek elmondta a titkokat.
Már hagyomány, hogy a nyári-őszi időszakban a hónap tizenharmadik napján többen felkeresik a Szentgotthárd-Zsidai Brenner (Jó Pásztor)-kápolnát, ahol szentmisén imádkoznak a papi- és szerzetesi hivatásokért, valamint a vértanúhalált-halt Brenner János boldoggá avatásáért.
A júniusi szentmise, páduai szent Antal ünnepén ünnepén rózsafüzér imádsággal vette kezdetét. Rimfel Ferenc, a határ menti város plébánosa homíliájában szólt a lelkipásztorok életéről, akik „profi módon" élik meg hitüket, de nyomban hozzátette, hogy ez nem jelenti azt, hogy a Krisztusban-hívők kevesebbet imádkoznának; hisz' a keresztség által mindenki Krisztusi-Papságban részesül, és szólt az imádság támogató erejéről.
A szentségimádási ájtatosság végén a monstranciába helyezett Eucharisztiával adott áldásban részesültek e jelenlévők.