Hírek

2016.06.18. 10:58

Dől a létra, bukik a motor – A felesleges balestek a legmegrázóbbak

Pápa - Amikor jön a nyár, bohémabbak, szabadabbak, ugyanakkor esztelenebbek is az emberek. Ez főként a fiatalokra jellemző, de sok eset azt példázza, hogy az idősek sem jelentenek kivételt – mutatott rá Kürti József egészségtan tanár, a Pápai Mentőállomás vezetője.

Polgár Bettina

– Nyáron egyre többen mennek ki a szabadba, és a mozogni vágyók több sporttevékenységet is folytatnak. Ebből adódóan többen is sérülhetnek meg. Elsősorban a szabadidős tevékenységekhez kötődnek a nyári balesetek, hiszen ilyenkor sokan ülnek kerékpárra vagy motorra, megnő a strandok, vízpartok látogatottsága, és nagy népszerűségnek örvendenek a különféle vízi sportok – emelte ki Kürti József. Mint mondta: mindent felelősséggel, ez a legfontosabb szabály, hiszen az 1-24 éves korosztályt tekintve a baleset az elsőszámú halálok.

A mentőállomás vezetője hangsúlyozta, a melegebb időszak beköszöntével többen fogyasztanak alkoholt, és ilyenkor sokan elvesztik az önkontrolljukat. – Fontos, hogy akik szórakozni indulnak, ne műveljenek semmilyen vadságot. Mondjuk, ha valaki alkoholt fogyasztott, ittasan ne menjen be a vízbe, ne üljön motorra vagy kerékpárra, ne másszon fel olyan helyre, ahonnan leeshet. Persze még hosszú a sor, azonban nem vitás, hogy a felesleges balesetek a legmegrázóbbak – fogalmazott az egészségtan tanár.

Fotó: Polgár Tibor

– Soha nem felejtem el, amikor súlyos sérülést szenvedett egy fiatal, aki ittasan felmászott egy várfalra, ahonnan lesett, és jó pár csontja eltört. A másnap volt a legszörnyűbb, amikor kijózanodott. A barátai némán álltak a kórházban, a szülő sírt. Tragikus volt – elevenítette fel Kürti József. – Úgy gondolom, ha már néhányan megfogadják ezeket a jó tanácsokat, akkor elértünk valamit – fűzte hozzá.

A mentőállomás vezetője a szezonális balesetek kapcsán még megjegyezte, nyakunkon a gyümölcsszezon, és szinte minden nap történik olyan esetük, amikor valaki gyümölcsfáról, létráról esik le. – Van az az életkor, amikor már nem biztos, hogy érdemes felmenni a fára, illetve van az a létra, ami már nem feltétlenül biztonságos – figyelmeztetett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!