Mintha járt volna már ott

Kata a japán aikidót megismerve szeretett bele a japán kultúrába. Ötévesen már a brazil küzdősporttal, a jiu-jitsuval ismerkedett, akkor fogta meg a keleti kultúra. Mesterétől érdeklődött a nyelv iránt, és két év múlva már a japán kultúrát kutatta. Az iskolában és szabadidejében sokat rajzol, verseket is ír, azonban minden alkotásában ott vannak a keleti kultúra szimbólumai. Tudat alatt készült rajzai érzéseiről árulkodnak és üzenetet hordozva mintha azt sugallnák, hogy jól ismeri a japán és a maja kultúrát. Amelyek egykor földrajzilag igencsak közel álltak egymáshoz, de most is csak a kontinensek eltávolodása okán vannak távol. Japán hozzánk sincs közel, de Kata leghőbb vágya, hogy ott kóstolhasson bele a keleti kultúrába.

Kata kérésére nem mutatjuk az arcát, csak különleges rajzait. Fotó: Tóth B. Zsuzsa

Úgy tervezi, hogy cukrásznak tanul, remek kézügyességét a torták készítésében is fejleszti. Leginkább azonban ezt már japánban szeretné megvalósítani. Addig szüntelenül rajzolja a japán stílusú rajzfilmek, azaz animék ihlette figurákat, a maja maszkokra emlékeztető arcokat. Angyalokra hajazó kosárlabdázókat, akik mintha a nap felé tartanának. A többnyire szomorkás arcok némelyike kidolgozatlan, másikak bal szeme nem látszik, a szív egyik fele fekete, a másik piros. Jelképesen, de megjelenik a rajzokon a fény és az árnyék. Az alakok arról is árulkodnak, hogy Kata odavan Japánért. A földrajzi és kulturális távolságot próbálja áthidalni a nyelv autodidakta elsajátításával, relikviák gyűjtésével. Művészeti szakkörbe jár és örülne, ha mindennap lenne rajzóra. Sokat origamizik, verset ír, rajzol. Fejből, vagy másol, mindegy, a lényeg, hogy kikapcsolja az alkotás. Vallja, hogy ha eljut egyszer Japánba, az első dolga az ottani kultúra és nyelv, a harcművészet közelebbi megismerése lesz. Már tanulja az üdvözléseket, az illemszabályokat is. Most a tanulásra koncentrál. Az irodalmat, nyelvtant, földrajzot kedveli, de nem jobban, mint Japánt, ha tudta szerint nem is járt még ott.