Sport

2016.06.30. 14:02

Bizonytalan az átúszás napja

Révfülöp-Balatonboglár - A bizonytalan időjárás miatt a szervezők péntek délre döntik el, hogy az immár 34. átúszást másodikán rendezik-e.

Tóth B. Zsuzsa

Az indulók eredményei már az átúszás másnapján elérhetőek lesznek a szervezők szerint, azonban ahogy eddig, idén sem az a legfontosabb, hanem a részvétel. Az 5,2 kilométeres táv nem kicsi, előzetes edzés nélkül nem ajánlják, hogy bárki nekivágjon. Annak ellenére, hogy ezúttal is kishajók sora szegélyezi majd a vízi folyosót. hogy aki elfárad pihenhessen, ihasson, valamint több orvos, kórházhajó is lesz Az úszás reggelén lehet regisztrálni, de aki teheti, már előre megteheti ezt az átúszás honlapján és ajánlott előzőleg az orvosi igazolást is megszerezni. Természetesen akinek nincs orvosi igazolása, a rendezvény napján lehetősége lesz annak megszerzésére. Ebben az esetben az esetleges sorban állást vállalni kell. Az jár legjobban, aki időben elindul a rendezvényre, ez fokozottan érvényes az autópálya felől érkezőknek. A sok éves tapasztalat alapján az M7-es bedugul és az úszásra indulók nem érkeznek meg a jelentkezés utolsó időpontjára, 13.30-ra a révfülöpi labdarúgó pályára, a jelentkezés helyszínére. A déli partról 7.30-tól a 12 óráig, az utolsó indulás idejéig folyamatosan szállítják át a jelentkezés helyszínére, Révfülöpre. A szervezők felhívják a figyelmet, hogy az jár legjobban, aki közvetlenül a rajt helyszínére megy, és idejét úgy tudja beosztani, hogy legkésőbb 13.30-ra kényelmesen odaérjen. Javasolják, hogy aki teheti, a tömegközlekedési eszközöket vegye igénybe, mert a parkolási lehetőség mind a két helyszínen és azok közelében meglehetősen korlátozott. A célban az úszókat frissítővel és harapnivalóval várják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!