2016.07.07. 13:36
Új kosarast igazoltak
Székesfehérvár – Az amerikai James Farr az Alba Fehérvár kosarasainak legújabb szerzeménye. A 23 éves kosarassal egy évre szerződtek.
A csapat ugyan csak augusztus 15-én kezdi meg a felkészülést, de a vezetők nem pihennek. Keller Ákos, Bradford Burgess és Joel Nshimba után a 23 éves James Farr ügynökével is megállapodásra jutottak a fehérváriak. A 108 kg súlyú, 206 centiméterre nőtt, fiatal kosaras 1992. november 2-án látta meg a napvilágot az Illinois állambeli Evanston városában. Egyetemi tanulmányait a Xavier nevű intézményben végezte, csapatának kulcsembere volt az egyetemi bajnokság, az NCAA pontvadászata során.
Fotó: internet
– Újoncként érkezik Magyarországra, biztosra veszem, hogy Farr segítségünkre lesz a jövő szezonban. A bajnokságban jól szerepelt csapatával, a Xaviert a legjobb tíz egyetemi gárda között emlegetik. Erős, jó fizikumú játékos, technikailag is képzett. Tipikus center, 5-ös poszton bevethető, sokat várunk tőle, támadásban és védekezésben, a lepattanó labdák megszerzésénél. Keller Ákossal remekül kiegészítik egymást a palánk alatt – mondta Dzunic Branislav, az albások vezetőedzője.