2016.07.08. 18:40
Vasárnap már a trófeáért
Dunaújváros - Négy év után remélhetően ismét Újvárosba kerül a Pannon Bowl trófeája. Döntő vasárnap délután négy órától.
Terjedelmes írást szentelt a vasárnap finálé hangolására a Magyar Amerikai Futball Szövetség hivatalos honlapja, amely így ír csapatunkról:
- A Dunaújváros Gorillaz hibátlan teljesítménnyel jutott el a végső küzdelemig és most otthoni dzsungelében fogadhatja a Gladiátorokat. Grátz Vilmos Gorillái százszázalékos mérleggel jutottak el a Pannon Bowlig, a legerősebb támadósorral és védelemmel rendelkeznek. Emellett a hazai környezet is mellettük szól, így joggal mondható, hogy ennek a csatának ők az esélyesei. Az elődöntőben simán verték a Miskolc Renegades-t (35-0). Az ezüsthátú Gorillák már hosszú ideje (2012 óta) sóvárognak egy aranyért, most a hazai dzsungelben megszerezhetik ismét.
A szakírók remélhetően nem tévednek és a hosszú böjtös évek után végre ismét Újvárosba kerül majd a Pannon Bowl trófea. Mindez vélhetően nem lesz könnyed vasárnapi matiné, hiszen a szolnoki és a debreceni játékosokból álló Gladiátorok mindent megtesznek majd a győzelemért. Fontos megemlíteni, a csapat vezetése úgy határozott: dunaújvárosi, illetve környékbeli lakcímkártya felmutatásával a belépés díjmentes, és minden 14 év alatti is belépőjegy vásárlása nélkül tekintheti meg a derbit!