Elhivatottság, aprólékos műgond

A koncert főszereplője, Karasszon Dezső orgonaművész, zenetörténész neve és személye nem ismeretlen a székesfehérvári közönség
előtt.

Ahogyan ifj. Major István emlékeztetett rá konferanszában, a művész pontosan három éve és három napja már hangversenyezett városunkban a Harmonia Albensis keretében. Akkor a kiváló fiatal ütőhangszeres, Palotás Gábor volt partnere, s most is két ifjú muzsikust mutatott be a Szent Imre-templom padsorait megtöltő hallgatóságnak.

Karasszon Dezső orgonaművész három éve már adott koncertet Székesfehérváron Fotó: Molnár Artúr

Aligha tévedek, ha úgy vélem, ezúttal különleges örömmel vállalta e feladatot a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának nyugalmazott professzora - akinek a 16-17. századi magyar protestáns zene történetével kapcsolatos kutatásait a Debreceni Református Hittudományi Egyetem 2002-ben a teológia doktora cím odaítélésével ismerte el -, hiszen művésztársai ezúttal saját kiváló csellista gyermekei, Karasszon Dénes és Karasszon Eszter voltak.

Jóllehet Karasszon Dezső a hazai orgonista-gárda egyik legelhivatottabb régi zene-játékosa, repertoárja az orgonairodalom teljességét öleli fel. Ezt igazolta a csütörtöki hangverseny programja is: Mendelssohn c-moll prelúdium és fúgáját (op. 37 No. 1), Johann Sebastian Bach Fantasia sopra Jesu, meine Freude című művét (BWV 713) és Gárdonyi Zoltán Húsvéti fantáziáját önállóan szólaltatta meg a művész, gyermekeivel együtt pedig Julius Klengel Három darab két gordonkára és orgonára című ciklusában (op. 62) hallhattuk játékát. A gazdag műsort Lendvay Kamilló két csellóra szánt Hét rövid darabja egészítette ki Karasszon Dénes és Karasszon Eszter előadásában.

A három reprezentatív szóló orgonamű közül kettő ismert protestáns népének feldolgozása volt: Bach a Jézus, vigasságom korált, a magyar református egyházzene legjelentősebb 20. századi alkotója, Gárdonyi Zoltán pedig a Krisztus feltámada, vigasságunkra című dicséretet állította műve középpontjába (1950-ben szavak nélkül is átütő erejű üzenetet közvetítve).

A viharos romantika jellegzetes hangját megszólaltató Mendelssohn-darab egyik szemével szintén a múltba tekintett a barokk zene egyik emblematikus formamodelljének alkalmazásával.

Karasszon Dezső mindhárom kompozícióban játéka ismert erényeit csillogtatta: rugalmas ritmizálással, beszédes artikulációval, stílusos regisztrációval szólaltatta meg műsorszámait, a legbonyolultabb szövetet is szinte tapinthatóan plasztikussá téve. A rá olyannyira jellemző, szinte mesteremberekre jellemző aprólékos műgond jelent meg Klengel három darabjában is, ahol a formai és a harmóniai szerkezet mély megértésével, példás visszafogottsággal kísérte méltó partnernek bizonyult gyermekei játékát. A két csellista egyformán nemes
és szárnyaló hangon, határozott vonókezeléssel játszott, ugyanakkor nagy kifejezőerővel és szuggesztivitással.

Hatásosan adták elő Lendvay, megítélésem szerint, inkább korrektül kivitelezett Bartók-utánzatnak, mint igazán mélyről fakadóan inspirált muzsikának bizonyult, ám előadói szempontból feltétlenül igen hálás ciklusát.

A hol Schumannt, hol Mendelssohnt idéző Klengel-kompozíciók sem dicsekedhettek éppen nagy eredetiséggel, de tagadhatatlanul mélyen átérzett, őszinte zenék,
a Karasszon család előadásában mindenesetre a koncert egyik fénypontjának bizonyultak.

Gárdonyi Zoltán - akinek idén emlékezünk születésének 110. és halálának 30. évfordulójára - sajnálatosan ritkán hallható Húsvéti fantáziájának emelkedett záróakkordjai után a közönség hatalmas vastapssal mondott köszönetet a művészeknek a sokáig emlékezetes, szép hangversenyért.