Hoki, mindenekfelett - Ocskay Gábor büszke az elért eredményekre

Az Öreghegyi Disputa keretében Bobory Zoltán, a Vörösmarty Társaság elnöke faggatta a sportvezetőt. Július elején, forró, kora estén nem jellemző, hogy egy hokis vezető mesél sportágáról.

Az első mondatokból a hallgatók megtudhatták, Ocskay Gábor ereiben nemesi vér csörgedezik, családjában felvidéki és erdélyi szál is fellelhető. Voltak időszakok, amikor ez nem feltétlenül jelentett előnyt, ám én mindig büszke voltam az őseimre. Kiváltságokkal ez nem járt, én az embereket amúgy sem a származásuk alapján ítélem meg. A szüleim úgy tanítottak. Kétféle ember létezik: jó és rossz - mondta Ocskay.

A fővárosban született, a család legkisebb, harmadik gyermekeként. Budapesten végezte iskolai tanulmányait. A sporttal már gyerekfejjel szerelembe esett, imádta a focit, ott volt minden Fradi-meccsen a régi, Üllői úti falelátón, csodálattal nézte Alberték játékát. Úszni kezdett, aztán 12 évesen egy másik halmazállapotú víz, a jég felé vette az irányt. Nem is bánta meg, az akkor alakult KSI-ben kezdte kergetni a pakkot.

Bobory Zoltán (balra) Ocskay Gábort (jobbra) faggatta az Öreghegyi Művelődési Házban tartott Dispután

- Akkoriban más világ volt, iskolába jártunk és sportoltunk. A szüleim azt tanították, a sport fontos, de mellette tanulni, az iskolák elvégzése után pedig dolgozni kell.

A korosztályos válogatottakban alapember volt, fiatalon bemutatkozott a felnőtt válogatottban. Öt éven át volt profi sportoló, egy gerincsérülés parancsolta le a jégről.

- Egyik pillanatról a másikra lett vége a sportnak, 1975 decemberében. A Volán akkori vezérigazgatója segített, a cég által működtetett fővárosi sportklub elnökéhez irányított, akitől rengeteget tanultam. Ő volt Grosics Gyula, vele dolgozhattam, amit az élet nagy ajándékának tartok. Elkezdődött a vidéki jégpályák építése, 1977-ben átadták a fehérvárit, az elnököm jelezte, szerinte érdemes lenne otthagynom a fővárost és Fejérben vállalnom munkát. A fiam, Gábor nagyon kicsi volt, a nejem pedig várta a második gyerekünket, Zsuzsit, úgy döntöttünk, belevágunk. A Budapesti Volán hokicsapata ide költözött, Székesfehérvári Volánként négy évvel később bajnok lett, de ez a csapat mindössze annyiban volt fehérvári, hogy itt játszotta hazai mérkőzéseit, a hokisok a fővárosban éltek és edzettek. Mindig komolyabb utánpótlást sikerült felépítenünk, egyszerre három csapattal foglalkoztam. Reggeltől estig a pályán voltam, aztán hazamentem családomhoz.

Az évtizedek múltával egyre szélesedett a bázis, az Alba Volán egyeduralkodó lett Magyarországon. Eleinte a Ferencvárossal, később a Dunaújvárossal csatáztak, akadt olyan esztendő, hogy utóbbi klubbal 17-szer találkoztak.

- Úgy gondoltam, váltani kell, jelentkeztünk az osztrák ligába. Sok volt a buktató, de bejött, ha ezt nem lépjük meg, a válogatott nem jutott volna fel kétszer a világ legjobbjai közé, előbb 2008-ban, majd 2015-ben. Persze, nem csak az EBEL fontos, hanem az akadémia is. Az egyetlen magyar klub vagyunk, amely két felnőtt csapatot üzemeltet, valamint több száz gyereket nevel. Ez óriási felelősség, a munkában mindig számíthatok a kollégáimra.

Ocskay Gábor jövőre lesz 65 esztendős. megy előre, a maga által kijelölt úton.

- A fehérvári és a magyar hoki a legfontosabb, ezért dolgoztam mindig. Az életemben vannak jobb és rosszabb időszakok. A nagyfiam hét évvel ezelőtti elvesztését talán soha nem fogom feldolgozni. A lányom megajándékozott két kisunokával, akik szintén hokisnak készülnek. Az új kapcsolatomból született fiam 11 esztendős, akit szeretnék tisztességel felnevelni. Őt a jégkorong nem mozgatja meg, a zene érdekli.