Paloznak

2016.07.10. 14:35

Paloznaki Jógahétvége: a belső hang napjai

Paloznak - Ezen a hétvégén tartották a településen a nyolcadik jógahétvégét, amelyen a jógaórák mellett számos kulturális program várta az érdeklődőket.

Kekk Sára

Már a nyitó rendezvény is sűrűre sikeredett a nyolcadik Paloznaki Jógahétvégén. Először a faluház nagytermében tartott megnyitó keretein belül Czeglédy Ákos, a község polgármestere és Szakács József, a Jóga a Mindennapi Életben Érdi Jógaegyesület elnöke köszöntötte a résztvevőket, majd Nagy Julianna Pushkar jógaoktató ismertette a hétvége programját.

Ezt követően a nyitórendezvény részeként megnyitották Kneisz Eszter gobelinművész kiállítását Szeri Ákos művelődésszervező és Szabadi Andrea hang-drum művész közreműködésével. Az estet záró közös meditáció előtt pedig Lovász Irén folklorista, eMeRTon- díjas énekesnő koncertjén vehettek részt az érdeklődők.

A képzett oktatóknak köszönhetően minden nap, számos jógaórán vehettek részt a mozgásforma szerelmesei, a kezdőktől a haladókig, az óvodásoktól a szép korúakig mindenki találhatott magának megfelelő órát. Emellett a belső hangról, a reggeli védikus szertartásról, a csakrákról és szimbólumaikról és számos az indiai kultúrához és a jógához kapcsolódó érdekességekről is tartottak előadásokat a két nap alatt.

A program zárónapján különleges vendéget köszönthettek a résztvevők, hiszen Rahul Chhabra, India magyarországi nagykövete látogatott Paloznakra. A nagykövet tolmácsa egy kötetlen beszélgetés keretében ismerkedhetett meg a hétvége résztvevőivel és válaszolt kérdéseikre. Ezt követően Rajesh K. Gangani tabla zenéjére Tóth Gabriella Garima és Saumya Shukla mutattak be autentikus táncokat.

Zárásként Nagy Julianna Pushkar és Hernádi Péter búcsúzott a résztvevőktől.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!