Civil

2016.07.11. 11:18

Rábapatyon még az iskolások is horgásznak

Rábapaty - A Rábapaty és Vidéke Horgász Egyesület jubileumi rendezvényén jártunk.

Civil Tudósítónktól

A helyi tagok 1966-ban alapították meg az idén 50. évfordulóját ünneplő horgász közösséget. Reggel 6 órakor a Rábasömjéni tavon halfogó versennyel indult a nap, amit egyedül a közelgő hidegfrontot megérző halak nem tettek ünnepivé. Sajnos a tavalyi évhez képest kevesebb horgász kevesebb halat hozott terítékre. A nevezők másik része a Liget téren halászléfőző versenyen mérte össze tudását. A helyi és környékbeli csapatokból álló mezőny különböző hallevesekkel tette próbára a Szijártó László megyei képviselő által vezetett szakmai zsűri szakértelmét. A jól sikerült ételek kiértékelése után átadták a díjakat.

Csupor Mihály, az egyesület elnöke rövid történeti áttekintést adott a megjelent közösségnek a megalakulásról és az elmúlt 50 évről, kiemelve az alapítók érdemeit és a jelenlegi tisztségviselők áldozatos munkáját. Külön szólította a színpadra Mészáros Gyula bácsit, aki már csak egymaga képviseli az akkori alapító tagokat. A Sporthorgász Egyesületek Vas megyei Szövetsége részéről Seregi Miklós elnök méltatta az egyesületben folytatott színvonalas munkát. Kiemelte, hogy nem feledkeznek meg az elődökről, mindeközben nagy gondot fordítanak az utánpótlás nevelésére is. Az egyesület általános iskolai csapata az idén megnyerte a megyei szövetség által kiírt többfordulós horgászvetélkedőt.

A díjak átadása után a résztvevők elfogyasztották a Konyher Tivadar által elkészített ízletes halászlét és sült halat. A jól sikerült rendezvényt estébe nyúló kötetlen beszélgetés zárta. Az egyesület ezúton is szeretné megköszönni önkénteseinek és támogatóinak a feledhetetlen ünnepet.

Pukler Ferenc

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!