Szeleste

2016.07.11. 11:35

Fiúk egymás közt – Szelestén vallásos táborban jártunk

Szeleste –A hétvégén ért véget a fiúk tábora a településen: a vallásos táborban Eb-meccseket is végigszurkolt a társaság.

Simán Klára

Már tavaly is részt vettek a szelestei srácok abban a táborban, amely néhány napig összefogja a fiúkat: a 15 tagú társaság legifjabbja negyedikes, a legidősebb nyolcadikos volt idén.

- Mindennap imádkoztunk, sőt misén is részt kellett venniük a fiatalembereknek, de a többi időben lemozgattuk őket különböző játékokkal, idén természetesen a futball került a középpontba – tudtuk meg a táborvezető szerzetestől, Szabó-Molnár Bálint atyától, aki Budapestről érkezett a Krisztus Légiója Kongregáció papjaként segítőjével, Brassai Zsolttal, aki animátorként vett részt a tábori életben.

- Most a Szent Márton-emlékévet és a futball Eb-t ötvöztük: az emberi erényeket ezeken keresztül igyekeztünk megvilágítani a fiúknak – mondta el a táborvezető szerzetes. Szerinte a szombathelyi születésű szent katonaként olyan erős fegyelmet, kitartást, cél- és kötelességtudatot, valamint csapatszellemet tanult meg, amelyeket akár a focistáknál is megfigyelhetünk – ezzel a két példával igyekeztek megláttatni a fiatalemberekkel a legfontosabb, férfias erényeket.

A tábort a Szent Márton Találkozón, a szombathelyi Emlékmű-dombon lezajlott nagyszabású emlékmisével zárták – búcsúzáskor megegyeztek abban, hogy jövőre is találkoznak a szelestei plébánia épületében a következő tábor alkalmával.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!