Belföld

2016.07.12. 12:44

Pörkölt és lángos minden mennyiségben a lövői falunapon

Lövő - Ha falunap, akkor már mindjárt legyen három is – ezt tartják Lövőn. Ebben az évben is péntek-szombat-vasárnap pörögtek az események a sportpályán felállított nagy sörsátorban.

Tersztyánszky Krisztina

A péntek a ráhangoló koncerteké volt: Solymos Tóni és az Apostol meglepő módon még a fiatalabb korosztályt is fergeteges hangulatba hozta. A szombat hagyományosan a sportversenyeké, amit ezúttal egybekötöttek az egyik helyi nagyvállalkozás sportnapjával. A kispályás labdarúgó bajnokságot a „Tíz" elnevezésű csapat nyerte meg. A szemtanúk szerint azonban még a döntőnél is nagyobb sikere volt a lövői és a Roto női csapat küzdelmének. Nem volt könnyű meccs, a lövői hölgyek végül büntetőrúgásokkal aratták le a győzelmet. Aki pedig se nem focizott, se nem szurkolt, dartsban, sakkban, íjászatban, görkorcsolyában, asztaliteniszben, futásban mérethette meg képességeit.

A vasárnap aztán igazán mindenkié volt: a falu egy tál meleg ételre, üdítőre minden lövőit vendégül látott. A pörköltfőző versenybe öt csapat nevezett be. A helyi fiatalokból álló baráti társaság, amely az idén Buli rész(l)eg néven szállt versenybe, már másodszor vitte el a vándorfakanalat. Balogh Anett a díjnyertes receptről csak annyit árult el: sör is és bor is volt az ételben bőségesen.

Az iskolai szülői munkaközösség standjánál folyamatosan nagy volt a nyüzsgés. Az asszonyok négykor kezdték a lángossütést, és hat órakor már jóval túl jártak a húsz kiló liszten. Enzsölné Róka Zita a forró olajos lábas mellett sürgölődve elmondta, hogy évente háromszor sütnek: gyereknapkor, a falunapon és ősszel, a tökfesztiválon. A cél mindig ugyanaz: az iskolát támogatják a bevétellel. Az emberek már tudják ezt, és sokan nem csak azért választják a lángost, mert finom, hanem az adakozás kedvéért is. Az anyukák sütögetéséből már több sporteszköz, biciklitároló került az iskolába, támogatták a ballagók táncóráit csakúgy, mint az iskolabál költségeit.

A nagy sátorban folyamatosan zajlottak a koncertek, hömpölygött a tömeg. A Breiner házaspár, aki nyolc éves fiával látogatott ki a falunapra, összegezte a lényeget: eszünk, iszunk, nézzük a műsort. Örülnek a változatosságnak, hiszen eddig minden évben Lord koncert állt a koncertek középpontjában, amit ugyan szintén szívesen hallgattak, de most a Romantic és a többi népszerű zenekar is nagy vonzerő. Béla számára nagy élmény a dodzsemezés, amit apukája már tavaly óta megenged neki. Örömmel mesélte azt is, hogy a Varnyú Country ugrálós játékán egy nyalókát nyert.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!