Sport

2016.07.12. 14:12

Amerikaifutball: Véget ért a szezon

Budapest, Szombathely - Kiadós vereséggel, a legjobb négy között zárta a divízió II-es amerikaifutball-bajnokság idei szezonját a Szombathely Crushers.

Tóth Gábor

A Crushers a divízió II. kilenc csapatot felvonultató alapszakaszát két győzelemmel és két vereséggel az 5. helyen zárta. A rájátszásban, a negyeddöntőben - Dunaújvárosban - aztán túljutott a Debrecenen. Az elődöntő jelentette a végállmást: a Budapest Eagles mért nagy, 40-2 arányú verést a szombathelyiekre - aki ezzel befejezték a bajnokságot.

- Félve utaztunk el az Eagles elleni mérkőzésre, mert sok volt a sérültünk, a hiányzónk - árulta el a Szombathely Crushers csapatvezetője, Kovács Miklós. - Ugyanakkor fejben sem voltunk ott a meccsen, és talán félve, kishitűen is játszottunk, így az amúgy is esélyesebb budapesti ellenfelünk az első negyed után már 21-0-ra vezetett. Innen pedig már nem volt visszaút. Több volt ebben a szezonban, sajnálom, hogy így alakult. Az alapszakaszban két ki-ki meccsből is mi jöttünk ki vesztesen, nem volt szerencsénk, amiért nagy árat fizettünk, elveszítettük például a pályaelőnyünket a rájátszásra. És a végére létszámban is elfogytunk, kulcsemberek dőltek ki sérülések miatt. Sokat nem pihenhetünk, hiszen szeptemberben kezdődik a Magyar Kupa, amelyen igyekszünk jól szerepelni. Addig szeretnénk talpra állni. Megpróbáljuk megerősíteni, kibővíteni a keretünket.

A szombathelyiek két játékosa különdíjat érdemelt ki szezonbeli teljesítményéért. A bajnokság szurkolói, edzői és statisztikai bizottsága közösen alakította ki osztályonként a támadó- és védőjátékosok sorrendjét, a legjobb négy névsorát. A divízió II. támadói között Piskor Péter a negyedik, a védői között pedig Gerencsér Milán a harmadik lett.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!