18

Csak felnőtteknek!

Az általad letölteni kívánt tartalom a hatályos jogszabályok szerint a kiskorúakra káros hatással lehet. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz ne férjen hozzá kiskorú, használj szűrőprogramot!

3 dolog, amit szégyellsz az ágyban, pedig a pasi imádja

Amikor lecsusszan a bugyi, te rögtön a villanykapcsolót keresed? Tudd meg, érdemes-e pirulnod!

Feltűnő, hogy abban, amit a lány nem kedvel, sarokba küld, kukoricára térdepeltet, igen gyakran ott figyel a férfi számára besűrített, jó szörpös élvezeti faktor. Tessék megnézni a futballt. A számítógépes játékokat. Vagy a focimeccset, amit kétcsapatnyi monokiniben pályára lépő playboy-nyuszi vív meg egymással.

Vagy a feltűnően pixelmellű Lara Croftot. Következzék néhány dolog a tollasbálból, melyet kiskegyedék általában a hátuk közepére, míg a manus leginkább a mancsába kíván.

Nagy koffer 

A férfi és a nő között alapvető különbség, hogy míg a lányok hajlamosak ügyet csinálni a legkisebb, porszemnyi dologból is, a férfi azt a kifejezést, miszerint nagy feneket kerít, hajlamos egészen másképp, mondjuk, hogy inkább szó szerint érteni. Már úgy, hogy a jó húsos, almakerek popsinál a világon nincsen jobb dolog.

Nyilván megvan az előnye a piszkafa-vékonyságnak, ki lehet slisszanni például, ha becsíp a gonosz troliajtó, de tévhit ám, hogy a modellalkat feltétlen garancia lenne a jó hancúrra. Egyrészt az ember képes bevaduláskor porrá zúzni a kis szerettet, másrészt pedig a pasi sose engedi el magát teljesen, mert fél, hogy esetleg szálka megy a kezébe, kiszúrja a cici a szemét. Éppen ezért kell a párnázás, drága hölgyek! Húst minden fenékre, úgy kerek a világ, különben meg mit nekünk az a kis narancsbőr.

Majd lerágjuk.Egy régi jó kollégiumi pajtás mondta volt ki az örök szentenciát: nagy kofferbe jó pakolni - ámbátor utazni szintúgy nehezebb vele. A mondat első felével maradéktalanul egyetértünk.

Szeretnék egy hasikát

Mottónkat Butch bájos francia neje vágta ki egy nehéz nap éjszakáján a Ponyvaregény című filmben - nem is kertelünk tovább: a női hasik kellenek ugyanis. A női hasikon található apró, pihés szőrszálak igen erős, az ellenkező nem számára bekódolt morzejeleket sugároznak bele a világba, ha megpendíti, megsimogatja őket a könnyű, nyári szél.

És a pocak, ami ugye legtöbbször alig több egy kisebb selyemzsáknyi, bőr alá bújtatott katicabogárnál, ezeket a bújásra felhívó szerelmetes, szép üzeneteket erősíti föl, de rendkívüli módon ám! Az a kis hasika, az legyen a legnagyobb bajunk. A markolni való kispocakon aggódni olyan, mint a lottóötös átvételekor sopánkodni, hogy jaj, hogy viszem haza ezt a 2 milliárddal telepakolt, 12 tucat nejlonszatyrot. Szögezzük le, a bájháj a férfi kedvence.

Körbe-körbe, fel és alá

A rezgő kebelnél csak egy jobb dolog létezik, a kettő rezgő kebel. A himbálódzó ciciben nóta van - nem afféle búsulós-magyaros, talán inkább valami korai Barry White. El sem tudjuk képzelni, milyen lehet, ha az embernek mellei vannak. Mi magunk annyit fogdosnánk, hogy gimnazista bakfis korunkra minden bizonnyal elkopna.

Épp ezért nem fogjuk föl ép ésszel, miféle gonosz manó súgta a lányok fülébe, hogy bizonyos szerelmes-pozícióban a föld felé csúcsosodó cicik - idétlenek. Rútak. Már-már megmosolyogtatók.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Persze, naná. A Delorean gépjármű pedig maga a megtestesült förtelem. Az, amikor az ember megmarkolja az asszonyt, és ritmusra jártatja a cickókat, az kérem valahol a szeráfok és egyéb szárnyas teremtmények szintjén visszhangzik. Uff, megmondtuk.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük