Sport

2016.07.23. 17:46

Újra nyert az Andráshida - NB III-as labdarúgócsapataink is folytatták a felkészülést

Megyénk két, az NB III-as szezonra készülő csapata közül a Tarr-Andráshida Sárváron, a Hévíz pedig hazai pályán játszott újabb edzőmérkőzést.

Varga Andor

Sárvár–Tarr-Andráshida 2-3 (0-0)

Sárvár, 50 néző.

Andráshida: Kámán (Koltai) – Horváth T., Török, Takács, Pesti (Horváth Dávid) – Horváth Dániel, Kovács K. (Marsi), Szegleti, Varga (Kónya) – Bíró, Tóth L. (Ferencz). Edző: Dobos Sándor.

A vendégek gólszerzői: Horváth Dániel, Bíró (2).

A szintén a hazai harmadik vonal Nyugati-csoportjának új szezonjára készülő vasiak ellen a második félidő elején került hátrányba az Andráshida. Addig egyenlő erők küzdelme zajlott a pályán, a folytatásban azonban a vendégek átvették az irányítást, és 3-1-re fordítottak. Sőt, a hazaiak szépítő gólja ellenére győzniük is sikerült – bár most még nem ez a lényeg, sokkal fontosabb az egyre olajozottabb csapatjáték.

A csúcsterhelés hetében lévő Hévíz SK (zöld-fehér szerelésben a zalai csapatból Tóth Gergő látható) elsősorban a támadójáték frissességét tekintve maradt el tegnap  szekszárdi ellenfelétől
Fotó: Katona Tibor

Hévíz–Szekszárd 0-2 (0-1)

Hévíz, 100 néző.

Hévíz: Jánosa – Tóth B., Szabó, Major, Rácz – Szántó, Szi-Péter, Pálfi P., Tóth G., Nedelkó – Pálfi D. Cserék: Czibor, Kovács Gy., Bohata, Bolla. Edző: Székely Tibor.

Jó iramban kezdték a mérkőzést a csapatok. A Hévíz ebben az időszakban több szép akciót is vezetett, ám egy védelmi megingás után a vendégek szerezték meg a vezetést. A szünetben az NB III Közép-csoportjához tartozó Szekszárd teljes sort cserélt, de ettől a hazaiaknak még nem lett könnyebb a dolguk. Az összecsapás után Székely Tibor, a Hévíz trénere azt mondta: a két csapat közti frissességbeli különbség elsősorban a támadójátékban volt tetten érhető. Ettől függetlenül mentálisan erős hazai csapatot láthattak a pályán a szurkolók.

Címkék#NB III

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!