Sport

2016.07.25. 17:50

Labdával gyakorolhatnak - Az Alba Fehérvár KC női csapata hétfőtől hazai környezetben edz

Székesfehérvár - A Köfém Sportcsarnokban gyakorol a folytatásban az Alba FKC élvonalbeli kézilabdacsapata, amely ősztől három fronton érdekelt.

Horog László

Az ifi és a junior együttes új vezetőedzője, a veszprémi férfi utánpótlásból érkező Galambos Attila alig fejezte be a tréninget az utánpótlás csapattal, az FKC felnőtt, női együttese azonnal munkához látott a Verseci úti parketten. A Deli Rita és Siti Eszter által vezetett gyakorlás kiváló hangulatban telt. Megjött a fekete sereg... - mondta mosolyogva a klubház felőli kapu mögött álldogáló klubmenedzser, Kynsburg Zoltán, a lányok új, elegáns, sötét színű edzőszerelésére pillantva. Az újak és a régiek szorgalmasan pattogtatták a labdát, a múlt heti edzőtáborban nem kerültek a bőrgolyó közelébe, erőnléti munkát végeztek.

Hétfőn délelőtt már Fehérváron dolgoztak, felméréseken vettek részt, erő és futó teszteket végeztek, délután pedig labdával gyakoroltak.

- A múlt heti edzőtábor kimondottan hasznos volt, a kondicionális tréningek mellett különböző, csapatépítő programokat is beiktattunk. Úgy gondolom, felkészülten várjuk majd a szezon kezdését, szeptember közepén - közölte Deli Rita vezetőedző.

Deli Rita, a Fehérvár KC edzője mutatja az irányt. A kép jobb szélén a francia Claudine Mendy Fotó: Molnár Artúr

Az első hazai edzésen a frissen szerződtetett játékosok közül itt volt a szerb Jelena Zivkovic, a francia Claudine Mendy, Pelczéder Orsolya, Tornóczky Sára, Vajk Eszter. Az utánpótlás korú, ám a felnőttek között már többször lehetőséghez jutó Utasi Linda, Hudra Enikő, Boldizsár Bianka, Rideg Renáta és Rózsás Josephine mellett az eddig a junior keretben szereplő Piller Kármen is az első csapattal edz, a vezetőedző szerint jó eséllyel ő is bemutatkozik az élvonalban. A klub filozófiája változatlan, minél több saját nevelésű tehetséget építeni a csapatba, közben meg-őrizni az eredményességet. Deli szerint az idősebbek és a fiatalok aránya megfelelő, bár sokan távoztak, a klub megtartotta értékeit, Májer Szabinát, Tilinger Tamarát. Herr Orsolyát, Sipeki Flórát, a júniusban zárult szezon utolsó két meccsére kiváló formába lendülő Kazai Anitát. Mindössze a brazil világbajnok beállós, Daniela Piedade nem csatlakozott még a kerethez, augusztus végéig nem is fog, ugyanis hazája válogatottjával a riói játékokon van jelenése.

Deli szerint fontos, hogy a klub fiataljai hozzászokjanak a nagyobb sebességhez, tehát olyan rutinos játékosokkal gyakoroljanak, akik nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi mezőnyben is bizonyítottak, világversenyeken. A vezető-edző úgy látja, a keret elég erős lesz, hogy bírja a megerőltető, háromfontos küzdelmet. Szeptemberben már pályára lép a Magyar Kupában - a sorsolást később tartják -, a bajnokságban és az EHF-kupában. Utóbbi sorozaton szeptember 11-én vagy 12-én fogadják a lengyel Gdyniát, egy héttel később következik a visszavágó, idegenben.

Az első, szeptember 17-ére kiírt NB I-es bajnoki fordulóban a Fehérvár a Mosonmagyaróvárt fogadta volna, ám a lengyelországi túra miatt a hazai bajnokira később kerül sor. Deli szerint ezt a honi szabályok szerint a 13. fordulóig, azaz január közepéig pótolhatják, rövidesen megkezdik az egyeztetéseket a mosoniakkal. A Gdynia vezetőivel már felvették a kapcsolatot, próbálták megoldani, hogy a nemzetközi mérkőzéseket előbbre hozzák. Így az NB I-es nyitófordulóban pályára léphettek volna, de az egyeztetések nem vezettek eredményre a Balti-tenger melletti együttessel. Érthető, hogy a Vistal illetékesei nem mentek bele a módosításba, ők már szeptember első hétvégéjén elkezdik a bajnokságot, szintén feszített tempóban vívják majd mérkőzéseiket. Szeptember 3-án a Metraco Zaglebie Lubin ellen kezdenek idegenben, aztán az MKS Selgros Lublint fogadnák, ám utóbbi derbit a fehérvári fellépés miatt el kell halasztaniuk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!