Sport

2016.07.28. 12:19

Újabb meccs és döntetlen

Dunaújváros - Szerdán este a megyei első osztályban szereplő Ercsi Kinizsi ellen játszott felkészülési mérkőzést a Dunaújváros PASE labdarúgócsapata.

Gróf András

Dunaújváros PASE - Ercsi Kinizsi 2-2 (2-1)

Dunaújváros Stadion, 50 néző.

Dunaújváros PASE: Nyári - Hajdók, Csendes, Páles, Csehi - Ablonczy, Dorogi R., Blatt, Király - Dobos Á., Tóth T. Vezetőedző: Dobos Barna.

A második félidőben lépett pályára: Nyúl, Tóth Á., Oroszi, Hompót, Hamar I., Novák, Eördögh, Abért, Horváth, Kercsó.

A találkozó elején a vendégek alaposan meglepték a hazaiakat. Sikerült is több gólhelyzetet kialakítaniuk, amelyekből az egykori dunaújvárosi Nagy Richárd révén már a második percben megszerezték a vezetést (0-1). A játékrész közepén átvették az irányítást az újvárosiak, és egy szögletrúgást követőn Páles révén egyenlítettek (1-1), majd a harmincadik percben Király hatalmas bombájával a vezetést is megszerezték (2-1). A félidőben Dobos Barna az összes mezőnyjátékosát lecserélte, míg a vendégeknél öt új labdarúgó kapott lehetőséget. A játékrész zömében az újvárosi fiatalok domináltak, de a hajrában egy távoli lövéssel a vendégek egyenlítettek (2-2).

A Dunaújváros PASE a következő edzőmérkőzését szombaton 11 órakor a Szigetszentmiklós ellen játssza. Amennyiben az időjárás engedi a Dunaújváros Stadionban rendezik a találkozót.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!