Sport

2016.07.29. 18:45

Vendégségben rajtolnak - Idegenben kezdik a bajnokságot a Fejér megyei csapatok

Csákvár, Felcsút - Vasárnap megkezdődnek a Merkantil Bank NB II küzdelmei, ahol a Puskás AFC és a Csákvár is idegenben kezd.

Szupkai Gábor

Az NB II egyik idei újonca a Puskás Akadémia nem titkoltan a feljutást tűzte ki célul. Ehhez az első lépést Soroksáron tehetik meg a felcsútiak.

Az előző szezonban féltávnál még a tabella legvégén szerénykedett a XXIII. kerületi csapat, ám a téli erősítéseknek köszönhetően végül a hetedik helyen zárták a szezont. A keretük pedig nem is nagyon gyengült a nyár folyamán, egyedül a Mezőkövesdre távozó Gohér Gergő elvesztése fájhat a soroksáriaknak.

A felkészülési mérkőzések után vasárnap már tétmeccsen kell bizonyítania Polonkai Attiláéknak Fotó: puskasakademia.hu

Ennél nagyobb változások történtek Felcsúton, ahol rengeteg tehetséges fiatal tért vissza kölcsönből, illetve került a felnőtt keretbe az akadémiáról. A csapat gerince adott, hiszen minden csapatrészben van tapasztalt játékos, de Forró Gyula, Polonkai Attila és Pekár László mellett az Ausztráliából hazatérő Sándor György is sokat segíthet abban, hogy valóban rövidre sikerüljön a felcsútiak másodosztályú kalandja.

Csákváron lassan hagyománnyá válik, hogy alacsony átlagéletkorú játékosálománnyal vágnak neki a szezonnak, ezt most sem lesz másképp. A nyáron szinte teljesen átalakult a keret: tíz játékos távozott, tizenkettő érkezett. A csákváriak ebben a szezonban is a biztos bentmaradást szeretnék elérni, ehhez most a frissen felkerült Nyíregyháza otthonában kezdhetik meg a pontok gyűjtögetését.

A mérkőzések szombaton 18 órakor kezdődnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!