Hírek

2016.07.30. 08:19

„Ragályos” az ugrókötelezés

A Szombathelyi Kötélugró Klub eddigi legnagyobb sikerét aratta a napokban a portugáliai Bragában rendezett világkupán: összetettben a harmadik helyet szerezte meg. A csapat - egyben valószínűleg a mezőny - legfiatalabb tagjával, az örökké mosolygós Varga Flórával otthonában beszélgettünk.

Peltzer Géza

A kötélugrás (rope skipping) - vagy ugrókötelezés - a Wikipédia szerint gyermekjátékon alapuló ügyességi sportág. Kezdetben az óvodában, az utca porában játszották - elsősorban lányok. Ebből a 20. század második felében terápiás célú foglalkozás, majd akrobatikus, erő- és gyorsasági elemeket tartalmazó sport lett. Ha így fejlődik, rövidesen talán olimpia sportág is lehet. Egy versenyen a résztvevőknek „kötelező” (gyorsasági) és szabadon választott gyakorlatokat kell bemutatniuk. A gyorsasági gyakorlatok során a bírák számolják, hogy adott idő alatt hány ugrást tudnak bemutatni a versenyzők, a szabadon választott gyakorlatok előre megkoreografáltak, művészi értékűek, rendkívül látványosak, és zenére hajtják azokat végre.

Az idei világkupát a portugáliai Bragában rendezték meg, ezen részt vett a Szombathelyi Kötélugró Klub is a Simon Tíra, Komlósi Kata, Nagy Lola, Varga Flóra alkotta négyfős csapattal. Hatalmas eredmény, hogy összetettben harmadik helyezést értek el.

A csapat - egyben valószínűleg a mezőny - legfiatalabb tagjával, az örökké mosolygós Varga Flórával otthonában beszélgettünk

- Nagyon boldogok voltunk valamennyien. Több második és harmadik helyezést ért el a csapat a különböző számokban, nekem egyéniben a negyedik helyezés a legjobb eredményem. A csapaton belül másnak is van hasonló eredménye, de ők egy korosztállyal idősebbek. Füle Magdolna edzőnk és a klubvezető Bánhegyi Attila koreografálta meg az egyéni gyakorlatokat, én közel egy évet dolgoztam rajta.

Flóra öt évvel ezelőtt ismerkedett meg a sportággal, rendszeresen edz, gyakorol lelkesen. A lakás nappalijában be is mutatja nekünk, hogy nagyjából mit jelent ma sportági szinten a kötélugrás. Félelmetesen gyorsan pörgeti a kötelet maga körül, variálja a csapások irányát, közben lábai meg nem állnak.

- Ez igazából a lányok sportja, de a fiúk is érdeklődnek iránta. Amerikában természetes, hogy a fiúk ugyanúgy űzik ezt a sportot - folytatja a beszámolót. - Rengeteg ugróköteles tornával kezdi a sportot, és általában az extornászok a legjobbak. Én rögtön a kötéllel kezdtem, hiszen még csak kilencéves voltam. Ez a fiatalok sportja, nagyon igénybe veszi az embert, aki versenyszerűen űzi, elég hamar kiöregszik belőle - hasonlóan a tornához.

Flóra meséli még, hogy az iskolákban egyre gyakrabban látni a lányoknál ugrókötelet, szerinte az ugrókötelezés „ragályos”. Tudja, hogy egyszer majd ő is abbahagyja a versenyzést, de természetesen vannak hosszú távú tervei a jövőre nézve. Az ilyenkor szokványos kérdésre - „mi leszel, ha nagy leszel?” - gondolkodás nélkül azt válaszolja: „fogorvos, mint a szüleim”.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!