Sport

2016.07.30. 13:01

Jótékonysági tóátúszás Gébárton

Zalaegerszeg - Szombaton első alkalommal rendeztek jótékonysági tóátúszást Gébárton. A 75 nevező a Kézművesek Házánál rajtolt, a cél pedig a Tóstrand volt.

Magyar Hajnalka

A nevezési díjak és adományok a Kis utcai óvoda javára gyűltek. Mint annak vezetője, Horváthné Ambrus Marianna elmondta, az egészséges életmódra nevelés jegyében mozgásfejlesztő eszközökre szeretnék fordítani az adományt.

Partot értek az egerszegi  triatlonosok. Hátul:  Nagy Botond, Völler Ferenc, Völler Dániel, Pál László, Börecz Zoltán, Déri Miklós. Elöl: Sóska Renáta, Király Robina, valamint Kámán Marietta

A tóátúszásra sok család nevezett, a gyerekekre szüleik mellett a kísérő csónakok is különösen vigyáztak. Számos úszó a Kis utcai óvodába járó gyerekek környezetéből került ki, de beneveztek a zalaegerszegi triatlon klub tagjai is. Közülük többen kétszer is megtették a távot, mondta el Sóska Renáta, aki jó kezdeményezésnek tartja az átúszást. A legjobbak serleget kaptak, amiket Tolvaj Márta alpolgármester adott át.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!