Sport

2016.08.01. 15:50

Női kézilabda válogatottunk Hévízre érkezik

Budapest/Hévíz - - Kim Rasmussen, a magyar női kézilabda-válogatott július 1-je óta hivatalban lévő szövetségi kapitánya kihirdette 24 fős keretét a csapat augusztus 8-14. közötti edzőtáborára.

A magyar szövetség hétfői tájékoztatása szerint az együttes egy hétig Hévízen készül együtt. A válogatott másodedzője Siti Bea, kapusedzője Bakos István lesz.

- A keret természetesen nyitott, mindenki meg fogja kapni az esélyt, hogy bizonyítson, megmutassa, mivel tud hozzájárulni a nemzeti csapat eredményeihez - hangsúlyozta a dán szakember. - Igaz ez mindenkire, korra való tekintet nélkül, legyen egy játékos 17 vagy 45 éves. Örülök annak, hogy a sérültek jelentős része visszatérhet, így igazán komoly verseny lesz majd a szűkített keretbe kerülésért.

A magyar női válogatott nem először edzőtáborozik a népszerű fürdőhelyen, hiszen korábban is járt már itt. A 24-es keretben tulajdonképpen mindenki benne van, aki jelenleg számít a magyar női kézilabdázásban, így jól ismert játékosokkal találkozhatnak majd az egyhetes edzőtábor alatt az érdeklődők.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!