Régi kép - régi emlékek - A cipőgyári kézilabdázók történelmet írtak a ’60-70-es években

A kézilabda sportág fejlődésében a nagy fordulatot az 1952-es év hozta Vas megyében. Huszonkét csapat szerepelt különböző bajnokságokban, amíg Szombathelyen 10, addig Szentgotthárdon 12. Gotthárd volt akkor a nagypályás kézilabda igazi bázisa, ahol elsőosztályú női csapat volt, de a férfiak is bajnokságban szerepeltek. Két év múlva már két NB I-es csapat volt a megyében, hiszen az osztályozón a Szombathelyi Vörös Lobogó Bőrgyár női együttese lett első osztályú.

Az NB I-es cipőgyári női kézilabdacsapat. Állnak, balról: Huszár Elvira, Papp Mária, Frühwirt Ágnes, Czeglédy Margit, Iszak Ilona, Gombor József edző. Elöl: Kovács Ilona (Spéci), Horváth Gyöngyi, Maródi Etelka, Boda Katalin, Sörös Erzsébet, Szántó Mária, Galambos Erzsébet

Bőrgyár, Cipőgyár, BÜSE - ezen a néven szerepeltek a cipőgyáriak a bajnokságokban, előbb a nagypályán, majd átvette a szerepet a kispályás kézilabda. A képen látható csapat nagy menetelése 1967-ben kezdődött. Keszei Magda nevét mindenképpen meg kell említeni, aki 14 éves kora óta kézilabdázott, és sokat tett azért, hogy 1963-ban újra legyen NB II-es csapata a Cipőgyárnak. Ám, amikor innét elköszöntek, sok játékos befejezte, maradtak a fiatalok. Ezt az ifjú gárdát irányította Gombor József egészen az élvonalig. A megyei bajnokok Tatán osztályozón játszottak az NB II-be jutásért. Egy év után két évig NB I/B, majd újra az első osztály és ismét Gombor, akit lemondása után Jakab Szabolcs követett a kispadon. Erről az időszakról Horváthné Maródi Etelka, a csapat egyik kulcsembere így emlékezett:

- Gombor Józsefnél előfordult, hogy rossz hangulatban érkezett edzésre. Űzött, hajtott bennünket csaknem kifulladásig. Összeszorított foggal csináltuk, amit mondott, és amikor megenyhült, engedte, hogy focizzunk. Ez a csapat, amely csaknem tíz évig együtt volt, igazi baráti társasággá alakult. A legemlékezetesebb mérkőzésünk az NB I-ben éppen az első, a Bakony Vegyész elleni volt. A Tóth-Harsányi lányokkal és más hírességekkel felálló veszprémiek ellen 7:7-es döntetlent játszottunk, ez óriási bravúrnak számított. Akkor a döntetlenért 100, a győzelemért 200 forint volt a prémium. Serdült Gyula cipőgyári igazgató viszont a győztes prémiumot osztotta ki a csapatnak.

Ez a csapat egyébként 1974-ben bronzérmet szerzett az MNK-ban úgy, hogy a Fradit megverte, a Vasas és a Bakony Vegyész mögött állt fel a dobogóra. A Mohl Miklós szakosztályvezető által pontosan vezetett napló van a kezemben, az eredmények és egyéb események rögzítésével, például Vörösné Kovács Ilona (Spéci) szülés előtti búcsúztatásával. Neki voltak azok a bizonyos elhajlásos lövései, amelyeket a csapat alacsony termete miatt tanult meg és alkalmazott.

A csapatkapitány elmondása szerint a mai napig jó barátságban lévő játékosok egy része minden évben egy hetet tölt együtt a Balatonon, heti egy alkalommal pedig együtt tekéznek és beszélgetnek. Jómagam nézőként és kezdő tudósítóként élvezhettem a csapat nagy akarását, rengeteg futásra épülő taktikáját. A szünetbeli megbeszélések jobbára nem is az öltözőben, hanem a nagy melegben egy árnyat adó fa alatt zajlottak. A nézőtéren pedig 400-800 szurkoló szorongott. Akadt olyan mérkőzés is, amikor a bírók remegő lábakkal léptek a szurkolók hangoskodása hallatán. Zúgott a Hajrá, Cipőgyár!