2016.08.07. 16:15
Új előadásra készülnek Seregélyesen, most is keresik a fiatal, amatőr színjátszókat
Seregélyes - Újabb szabadtéri előadásra készülnek a település baptista általános iskolájában. William Golding A legyek ura című művének színpadi változatát 2017 nyarán szeretnék szabadtéri előadáson bemutatni.
Az előadásra ismét hónapokon át készülnek majd a szereplők, a rendező, Kalányos Tamás irányításával. Ezért már az ősszel meghallgatást tartanak 10-20 éves fiúk számára. Olyan fiatalok jelentkezését várják, akik érzenek magukban kellő energiát és kitartást a munkához.
Kalányos Tamás, a seregélyesi szabadtéri színpadon Fotó: FMH-archív
A meghallgatáson továbbjutó szereplők ugyanis 9 hónapos képzésen vesznek részt, hiszen a bemutatót komoly, heti egy-egy alkalommal elfoglaltságot jelentő felkészülési időszak előzi meg, amit egy profi szakembergárda vezet majd.
Jelentkezni szeptember 15-éig kell a [email protected] címen. Minden jelentkezőtől rövid, 2-3 perces kis videofilmes bemutatkozást kérnek. (Telefonnal is lehet rögzíteni.) A jelentkezők meséljék el, kik ők, mi érdekli őket, miért szeretnének szerepelni. Ennek alapján hívják be a több körből álló meghallgatásokra a fiatalokat.