f1

2016.08.01. 09:56

Button megelégelte az üzemanyag spórolást

Jenson Button bizonytalan helyzetben találta magát a Német Nagydíj végén, amikor arra kellett figyelnie, autója megfelelő mennyiségű üzemanyagot használjon.

Komenda Vivien

Fotó: Tóth Zsombor

A brit pilóta nagyszerű teljesítményt nyújtva jött fel a tizenkettedik helyről egészen a nyolcadikra, a McLaren versenyzőjének viszont mégis aggódnia kellett, ugyanis nagyon határon autózott – méghozzá a felhasználható üzemanyag mennyiségét tekintve.

„Nagyon jó rajtom volt, a legtöbb pozíciót akkor sikerült javítanom.” – nyilatkozott Button.

„Ezután csak a gumikat óvtam, amelyek gyorsabban koptak; mint amire számítottam. Az utolsó tíz körben pedig az üzemanyag spórolásra kellett nagyon figyelnem. A végén az elfékezésem is ennek tudható be. De aztán sikerült megelőznöm Valtterit, mert nagyon küzdött a gumikkal.”

Button csapattársa, Fernando Alonso is megvívta saját csatáját a verseny alatt. Tőle Sergio Perez vette el a még pontot érő tizedik helyet.

„Nagyon kemény verseny volt, talán idén az egyik legkeményebb. Főleg a vége felé, mikor a gumik is nagyon koptak, és az üzemanyagra is figyelnem kellett.” – fogalmazott a spanyol.

„Mielőtt idejöttünk tudtuk, hogy nehéz verseny lesz. Végül elveszítettem az utolsó pontszerző helyet, de egyszerűen nem tudtuk tartani a lépést a verseny alatt.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!