2016.08.12. 17:15
A kanizsai Molnár Flóra 25. lett a riói olimpián 50 m gyorson
Pénteken mutatkozott be a riói olimpián Molnár Flóra, a kanizsai Dél-zalai Vízmű SE úszója, aki a női 50 méteres gyorsúszásban egyedül képviselte a magyar színeket.
A kanizsai kiválóság egyéni legjobbjától (24,95) alig elmaradva, 25.07 másodperces időeredménnyel a rendkívül erős mezőnyben a 25. helyen végzett. Noha nem jutott a középdöntőbe a 18 esztendős úszó, semmiféle elmarasztalás nem érheti. Sőt...
Molnár Flóra érkezik az 50 méteres gyorsúszás pénteki előfutamára a riói olimpián Fotó: MTI/Kovács Tamás
Molnár Flóra péntek kora esti úszását követően beszéltünk edzőjével, Polgár Sándorral, akinek szavai azt erősítették meg: tanítványa helyt állt és fejlődése megkérdőjelezhetetlen.
– Az eleje fantasztikus volt innen a távolból is, hiszen Flóra 25 méterig ott volt futamában az élbolyban – mondta Polgár Sándor, aki megvilágította annak hátterét is, hogy milyen folyamatok zajlanak egy négyéves olimpiai ciklusban a sportágon belül. – Az utolsó öt méteren talán kissé szétesett a mozgása, de ezt majd még vissza kell néznem. Nagyon erős a mezőny, ezt ki kell hangsúlyozni. Például, a kiküldetési A-szint (25,28) négy évvel ezelőtt Londonban középdöntőt ért. Ennél Flóra lényegesen jobb eredménnyel (24,95) jutott ki Rióba, de ez is mutatja, hogy milyen fejlődés zajlik a sportágban, és ezen belül is az 50 méteres számban. Alapgyorsasága megvan, ezt ma is láttuk és tavalyi legjobbjához képest az idén öt tized másodperccel jobb eredménye van, ez is bezsédes. Ne feledjük, ötven méteren, ami szintén nem elhanyagolható szempont.