Sport

2016.08.23. 20:05

Dunaferr-DF-Renalpin FC: Szoros felkészülési meccs

Dunaújváros - Hétfőn este újabb felkészülési mérkőzést játszott a Dunaferr-DF-Renalpin FC első osztályban szereplő futsal együttese.

Gróf András

Fehér Zsolt tanítványai a Dunaújváros Sportcsarnokban az NB II-es Szigetszentmiklós ellen léptek pályára. Az összecsapást erősen tartalékos összeállításban kezdték a hazaiak, hiszen hiányzott a székesfehérvári minifutball Európa-bajnokságon szereplő Varga Csaba és Fekete Róbert, valamint a válogatottat szakvezetőként irányító Reveland Zoltán sem állhatott ezúttal a kapuba. Az edzőmérkőzés első félidejében Klacsák Bence és Hosszú Ádám góljaival kétgólos vezetésre tettek szert az újvárosiak. A fordulást követően Fridrich Dávid növelte az előnyt. A vendégek azonban nem adták fel, és lelkes játékuknak köszönhetően kiegyenlítettek. A hajrában azonban Klacsák Bence újabb találatával a házigazdák szerezték meg a győzelmet.

Klacsák Bence a földön, míg Schrancz Balázs (5) és Horváth Norbert talpon próbál tisztázni Fotó: Zsedrovits Enikő

A Magyar Labdarúgó Szövetség a 2015/2016 évi NB I-es futsal bajnokság versenykiírása szerint szavaztak a résztvevő csapatok edzői az évad legjobbjairól. A szavazásnál minden edző szavazott a legjobb három játékosra, kapusra és edzőre, 3-2-1 ponttal jutalmazva őket sorrendben.

A bajnokság legjobb mezőnyjátékosa: 1. Juanra (Rába ETO) 15 p., 2. Horváth Norbert (Dunaferr-DF-renalpin FC) 11 p., 3. Constantino (Rába ETO) 6 p. Az újvárosiak közül Hosszú Ádám 2, Klacsák Bence pedig 1 pontot kapott. A bajnokság legjobb kapusa: 1. Tóth Gyula (Rába ETO) 28 p., 2. Reveland Zoltán (Dunaferr-DF-renalpin FC) 19 p., 3. Tyukász Péter (Swietelsky-Haladás VSE) 5 p. A bajnokság legjobb edzője: Jordi Illa Sole (Rába ETO) 26 p., 2. Fehér Zsolt (Dunaferr-DF-renalpin FC) 12 p., 3. Lódi Tamás (Swietelsky-Haladás VSE) 9 p.

Címkék#futsal

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!