Gazdaság

2016.08.24. 18:05

Több lábon érdemes állni? - A hiányszakmák listáját böngészve a szakmahalmozás is kifizetődő

Korunk kezdő vállalkozója rögtön két lábra áll - többféle profilban is megjelenik a piacon ugyanis.

FMH-információ

Miközben az ácsoké például hiányszakmának számít, van, aki a házak szerkezetének elkészítését összeköti a munka jellegéből - magasságban dolgozni - egy másik lehetőséggel, és ipari alpinista munkákat vállal. A magas fák szakszerű eltávolítására szintén van igény - az ügyes vállalkozó pedig alkalmasint fel is használhatja a megsemmisítésre váró faanyagot. Tipikus 2 in 1 felfogás, ami hosszú távon gyümölcsöző lehet.

Néhány tipikus, összetartozó szakmában nagyítóval sem lehetne embert találni manapság. Megkértük a Fejér Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályát, értékelje a megyére jellemző hiányszakmákat. Tájékoztatásuk szerint a nehezen betölthető szakmák elsősorban a megfelelő képzettségűek hiányára vezethetők vissza. Ilyen szakmák többek között: az édesipari termékgyártó, számítógépes hálózati technikus, lakatos, épületasztalos, szociális ápoló és gondozó, burkoló. De emellett azzal a problémával is szembe kell nézni, hogy néhány szakmában egyáltalán nincs regisztrálva a nyilvántartásukban munkavállaló. Ilyen szakmák: hegesztő, villamos karbantartó, tetőfedő, ács. Utóbbi szakmában a kevés tevékenykedőnek extra elfoglaltsággal kell szembe néznie, és a most folyó ingatlanfejlesztések megrendelői a megmondhatói annak, mekkora csúszásokat és többletköltségeket jelent a kivitelezésben az, hogy hónapokig nem sikerül a munkát elvállaló brigádot találni egy építkezéshez.

Egy mai tipikus hiányszakma képviselője - de hasonló helyzetben vannak a burkolók is (Fotó: Shutterstock)

Ami a munkaügyi központok nyilvántartását illeti, az egyelőre nem enyhítheti a fenti problémákat, hiszen mint írják: a nyilvántartott álláskeresők jelentős része a munkaerőpiacon hátrányos helyzetű és prioritást igénylő csoportokból áll, amelyek nagyfokú hátránnyal indulnak el a munkaerő-piacon is.

A hiányszakmák halmozásának eseti szükségességét amúgy a képzők is felismerték: manapság nem csak állványozást, de tetőfedést is tanulhatnak az ácsjelöltek, igaz, elég borsos áron.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!