Sport

2016.08.29. 19:55

Acélbikák - A Debrecen elleni hajrá

Dunaújváros - A jégkorongszezon megkezdődött, pedig még csak augusztus vége van. A Dunaújvárosi Acélbikák MOL Ligás csapata már több felkészülési mérkőzésen túljutott, játszik az utánpótlás is, sőt, a belgrádiak Dunaújvárosban edzőtáboroznak.

Agárdy Csaba

A belgrádiak egy hete dolgoznak Dunaújvárosban, kétszer is játszanak majd felkészülési mérkőzést a mieinkkel. A HC Belgrád csapatának érdekessége, hogy a MOL Ligára hoztak össze egy válogatottat, mert úgy gondolták, hogy a MOL Ligában tudnak a játékosaik a legtöbbet fejlődni. A céljuk érdekében a Partizán és a Crvena Zvezda is az kezdeményezés mellé állt. Ez körülbelül olyan dolog, mintha Magyarországon az Újpestnek és a Ferencvárosnak lenne közös csapata.

De visszatérve a mieinkre! A DAB három edzőmérkőzést játszott és mind a hármat egy góllal elvesztette. A Ferencvárostól 4-3-ra és 3-2-re, míg a Fehérvári Titánoktól 4-3-ra kapott ki.

A dunaújvárosi fiatalok könnyed győzelmet arattak a Vasas ellen. Lengyel Ákos gólját ünneplik
Fotó: Zsedrovits Enikő

Ezek az eredmények persze nem osztanak szoroznak, a bajnoki rajt után kell majd keménynek lenni. A dunaújvárosiak az első meccsüket szeptember 10-én hazai környezetben a Fehérvári Titánok ellen vívják.

De nagyon készül az utánpótlás is. A kölyök korosztály néhány nap alatt kétszer is jégre korcsolyázott a Vasas ellen. A budapesti derbi emlékezetes marad, mert tömegverekedésbe torkollt a találkozó. Időnként a csata emlékeztetett a szépemlékű DAB - Budapest Stars ütközetekre, amikor mindkét csapatot ki akarta a szövetség zárni a ligából, mert néha több volt a vér a pályán, mint a jég.

A fiatalok azonban tegnap rendkívül sportszerű meccset játszottak, a dunaújvárosiak 10-3-ra nyertek.

A mérkőzésen ott volt Ifjabb Azari Zsolt, aki nemcsak meghatározó játékosa az Acélbikáknak, hanem sportigazgatója is, és mint felelős vezető megnézte a fiatalokat.

Az eredménnyel mindenképpen elégedett lehetett, hiszen fölényes győzelmet láthatott. De Zsoci , ahogy a jégkorongberkekben ismerik, felhívta a figyelmünket arra, hogy a MOL Ligás csapatunk felkészülésének végéhez közeledik, és ma a Debrecennel játszik felkészülési mérkőzést. Ez a találkozó már élesre lesz állítva, és 17 órakor kezdődik a Dunaújvárosi Jégcsarnokban. Ami a lényeg: közeleg a bajnoki rajt!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!