Turistaság etikája örök érvényű

Napjainkban a természetjárás, a túrázás nagyon népszerű szabadidős sportágazat, nemcsak a fizikai test, de a lélek felfrissítésére is remekül szolgáló, természetben tölthető gyalogos tevékenység. Bár kevesebben vannak azok, a nemcsak a szabadban, hanem az életmódjukban, mindennapjaikban is sugározzák szét a természetben eltöltött élményeiket, a túrázás szeretetét, azok, akik messzemenőkig táplálják az utókornak a természet csodáit, rejtélyeit.

Túrázók a Bakonyban a XXI. sz.- ban  A természetjárás fizikai, lelki terápiás hatását már eleink is felismerték a XX. sz. első évtizedeiben (fotó: Jákói Bernadett)

Már kisgyermekkortól, általános és középiskolás korosztályig szervezett iskolai kereteken belül is találkozhatunk olyan csoportokkal, akik a természettel ismerkedést nemcsak egy közeli, személyes lehetőségnek tartják, hanem tudatosan, pedagógiai értékeket is közvetítve látják az értelmét annak, hogy a felnövekvő nemzedéket is megismertessék a környezetkultúrával, amiben nemcsak az egyénnek, de a társadalomnak is nagy-nagy felelőssége van.

A XX. sz. első felében, a hazai  turistatörténet aranykorszakának nevezett 1930-as években is fontos volt a közösségi hazaismeret, vagyis a honismereti, a népi, a turisztikai értékek megismertetése és népszerűsítése az utódgeneráció számára. Minden társadalmi korban, napjainkban is nem kevesebb, mint az iskolás korosztály megnyeréséről volt és van szó, a szervezett iskolai és egyházi közösségek kereteken belül. Fontos volt a tanárok, tanítók, pedagógusok erkölcsi és gyakorlati képzése, felkészítése abban, hogy a túrázó testi-lelki, szellemi ápolása, fejlesztése szolgálatába tudja állítani nevelőmunkáját.

A természetjáró szakkörök vezetésére nemcsak biológia-földrajz- testnevelés szakkal rendelkező tanár lehetett képzett. Mindaz a bármely szakos, és bármely korosztállyal foglalkozó pedagógus, aki mindenkori társadalomban elkötelezettséget érez a természetjárás nevelői feladatában: arra, hogy nemcsak a sport, hanem a lélek, a személyiség terápiája is legyen a túrázás. Tudjuk, hogy mennyi mindent jelent a természet közelségének a magával ragadó ereje. S milyen igaz, hiszen a természetben mindenki felszabadulttá, nyitottá válhat a szép, kellemes, pozitív élmények befogadására.

A túrázó ifjúság addig soha nem ismert képességei kerülhetnek előtérbe, ami a pedagógus számára felbecsülhetetlen információ lehet a gyermek megismerése, nevelése szempontjából. A természetjárás a honismeret ABC-je mondták már dédapáink is, s valóban a tudás éléskamrája a természetben megismert, fellelt adatgyűjtemény, ami tovább építheti a megszerzett tudáshalmazt. Eleink is a kezdetben a legfontosabb eszmei értékekre építkeztek: az erkölcsi haszonszerzésre.

A természettel érintkező kapcsolat megtanít a társadalmi viselkedés alapszabályaira. Ahogy viszonyulunk a természethez, úgy viszonyulunk embertársainkhoz is, sőt, a társadalmi szerepvállalásban is nagy segítséget kaphatunk az ott nyert tapasztalatokból. Egy jól megszervezett túra, kirándulás a kollektív szellem erejét építi, erősíti, és az erősödést is mutatja, de ennek hatása csak akkor bontakozik ki, ha minél nagyobb létszámban vesznek részt benne csoportok. Ha van felkészítő, érzékenyítő, ráhangoló folyamat, könnyebb a toborzás, az inspirálás.

A természetjárás célja minden érában nevelő hatású kell, hogy legyen. Sokan még napjainkban is a természetben sétálást kutyagolásnak nevezik, amelynek semmi érdekes , és hasznos értelme nincs- vélik a laikus gyalogjárók. Nincs igazuk. Újra és újra meg kell ismertetni az emberekkel a gyalogolás célját, értelmét, fizikai és lelki hatásait.

Szerencsére a természetjárás újra fellendülőben van , ami nemcsak szórakozás, sport, de komoly fizikai próbatétel is, és erkölcsi kérdése is a felnövekvő ifjúságnak. A ma, divatossá vált túramozgalmak mellett a teljesítménytúrák, az IVV túrák, ( magyarul a Nemzetközi Népsport Szövetség) váltak közismertté, de valójában a túrázás ennél sokkal összetettebb, sok örömöt, izgalmakat rejt, az egyik leghatásosabb eszköz lehet a pedagógus kezében a helyes életmód kialakítására. Akár csak fél évszázadra is tekintünk vissza, az iskolai sátortáborozások, a vándortáborok, országjárások képezték ennek a szemléletformálásnak az alapjait. Nyilván ezek az iskolai táborszervezések nem ugyanazok, mint a szakosztályok, egyesületek munkája.

Az 1950-es évek utolsó harmadában az iskolákban a tanítási szünetek ideje alatt a korábbi Művelődési Minisztérium lehetőséget nyújtott a középiskolás tanulók természetjárásának az iskolai munkatervbe való beillesztésére. Ebben elrendelték, a hogy a felügyelete alá tartozó középiskolákban létre kell hozni az iskolai sportkör keretein belül a természetjáró szakosztályokat is.

1960-ban Magyarországon 28 középiskolai természetjáró szakkör működött 784 taggal. Több országos középfokú intézmény közül Veszprém megyében elsőként a veszprémi Közgazdasági Technikumban dr. Borsi Lőrinc, majd Szathmáry Árpád vezetése alatt jöttek létre a középiskolai szakosztályok. Fontosnak tartották, hogy a tanárok megfelelő pedagógiai felkészültségben, képzésben részesüljenek.

Turisták Veszprémben az 1930-as években (Forrás: Fortepan/Karabélyos Péter gyűjteményéből)

Mindezek az elvek akkor is már hatékonyan szolgálták, ránevelték a fiatalokat a környezeti kultúra szeretetére, a társadalmi és közösségi tulajdon védelmére, a kollektív, lokális élet szabályaira, egymás megbecsülésére. Ezeknek a nevelői szempontoknak ma is fontos érvényük lehet a XXI. század első évtizedeiben, amikor a klímahatások következményeit igyekezünk átörökíteni a jövőben a természetet és a környezetet tisztelő utódgenerációnak. Nem biztos, hogy könnyű feladat lesz.

Vallani lehet, hogy az emberi értékek megvédése, átörökítése a természethez való kapcsolaton keresztül érhet el sikeres eredményt. A túravezetők felelőssége is nagy nevelő hatással bírnak, s napjainkban az is szempont, hogy a mai túraszakosztályok, egyesületek feladata az erős, lokális élménnyel gazdagított közösség alakítása, bővítése, tartalmi igényességének elmélyítése legyen.

A turistaság, a turisztika élménygyűjtésre alkalmat teremtő közös izgalmak, a tervszerű „eltévedések”, az utazás közösen megélt emlékek nagyon komoly kapcsot jelentenek. S az sem utolsó szempont, hogy a túrázó ifjúság, vagy célcsoport emberi értéke a túravezetők példa adása által gazdagodik. Mire nevel a természetjárás? A természettel való összhangra, az érzéki összekapcsolódásokra, megtanít takarékoskodni, becsülni egymást, egymás képességét, erejét, és megtanít szépnek látni a tájat, hogy a jövőben nyitottabbak lehessenek az közkincseink, társadalmi és természeti értékeinek befogadására, megóvására.

Legfontosabb, hogy a mai ingatag erkölcsi értékeket előtérbe helyezve a fiatalok szabadidős tevékenységeit még helyesebb mederbe lehessen vezetni, ennek talán a legkitűnőbb tere lehet a turisztika, a bakancsos természetjárás olyannyira, mint elődeink idejében volt , legfőképpen az 1930-as években, de a legnehezebb társadalomtörténeti korszakokban is.