2016.09.10. 17:38
Biztosan hozták a papírformát
Zalaegerszeg - A szuperligás teke bajnokság második fordulójában is verhető ellenfeleket kaptak a zalai tekecsapatok. Nem is akadt gond a győzelem megszerzésével.
A ZTE ZÁÉV női együttese hazai pályán fogadta az Ipartechnika Győr csapatát. Az első fordulóbeli remeklés után, a találkozó elején ráijesztett szurkolóira a hazai együttes. Az első kör után a jól dobó Frank vezérletével 2:1-re vezettek a vendégek. A második sorban úgy mond helyre állt a rend. A házigazdák Airizer vezetésével magabiztosan fordítottak. Valamennyi meccspontot megszerezték, és csapat szinten is több, mint 100 fás előnnyel biztosan hozták a papírformát. Baján János a hazaiak mestere elmondta, hogy az első fordulóban Bátonyterenyén aratott fölényes győzelem (8:0), nyomasztotta a lányokat. A csapatból ezért többen idegesen játszottak így elmaradtak megszokott dobó formájuktól. ZTE ZÁÉV – Ipartechnika Győr 6:2 ( 3247 : 3104).
A ZTK FMVas férfi csapata az Ajka Kristály vendége volt. Az újonc pályája nem tartozik a legjobbak közé a Szuper Ligában. A vendég zalaiaknak az ellenfél mellett a pályával is meg kellett küzdenie. A házigazdák a találkozó elején csentek egy meccspontot az esélyesebb egerszegiektől, később alkalmazkodtak a körülményekhez a vendégek, és fokozatosan léptek el az újonctól. A második körben végleg eldőlt a találkozó. Farkas S. a zalaiak válogatottja ezúttal is csapata legjobbjának bizonyult. A kiváló játékos 598 fát ütött. A záró pároknál Nemes és Kozma hozta a meccspontokat. A zalaiak fölényes győzelmet arattak, magabiztosan hozták a papírformát. Ajka Kristály – ZTK FMVas 1:7 ( 3267 : 3404).