2016.09.11. 11:45
Filmek minden mennyiségben
Felrázta a filmszakma legjobbjait nyári álmukból a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál és a Torontoban rendezett filmes esemény is.
Vajon kik szállhatnak ringbe a jövő évi Oscar díjakért? Ez a kérdés mozgatja a színészeket és a zsűrit is.
Velencében az Emma Stone és Ryan Gosling főszereplésével készült La La Land, magyar címmel Kalifornia álom nyitotta meg a rendezvényt, és már most azt jósolják, hogy ez a film lehet a két színész karrierjének csúcspontja. A hasonlóan nagy sikerű Whiplash is remekműnek számított a fiatal tehetség, Damien Chazelle rendezésében. Tavaly is ugyanolyan ováció fogadta első filmjének vetítését, mint idén az előbb említett musicalt.
A vidám, zenés hangulat mellett több komoly hangvételű alkotás is helyet kapott az ünnepségen. A Fény az óceán felett című dráma egy olyan pár történetéről szól, akik Nyugat-Ausztrália partjainál egy csónakban talált kislányt nevelnek fel. Ezután pedig rengeteg megpróbáltatáson kell keresztülmenniük. A vásznon olyan színészek tűnnek fel, mint A dán lányban nyújtott alakításáért Oscar-díjat kapó svéd színésznő, Alicia Vikander, és a sokak számára kedvelt X-men trilógia Magnetoja, Michael Fassbender. Érdemes figyelni Natalie Portman új projektjére is, hiszen a színésznő, Jackie Kennedy First Lady bőrébe bújik a Jackie című filmben. Meglesz vajon a második Oscar díja a Fekete hattyű után?
Velencével párhuzamosan Torontoban is bemutatkoznak a filmek, olyan látványos elemekkel, mint az Amy Adams főszereplésével rendezett Érkezés, amely egy hihetetlenül izgalmas sci-finek ígérkezik.
Nagy esélyekkel indul az American Honey című független film, amely egy tinédzser lány fiatalságáról és utazásairól szól, vagy a Szerelem című igaz történeten alapuló dráma, amely az első olyan házaspár életét vázolja fel, akik különböző etnikumból származnak.
Szóval, ha azt hittük, hogy Cannes után vége a filmszezonnak, kellemes csalódás ér minket, hiszen sok újdonsággal lehet még találkozni a Golden Globe, majd a jövő évi Oscar beharangozásáig.