Sport

2016.09.25. 21:01

MEGYE I : Bravúros baracsi győzelem

Fejér megye- A megyei I. osztályú bajnokság 7. fordulóját rendezték a hétvégén. Első győzelmét ünnepelhette az Aba, és első veresége miatt bosszankodhatott a Bicske, és a Martonvásár.

Káldor András

Ercsi Kinizsi - Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő
1-1 (0-1)

Ercsi, 100 néző

Vezette: Jakab Zoltán

Ercsi Kinizsi: Hodula - Versits, Gróf, Kővári L., Nagy R. (Mónus) - Ivacs, Hosszú P., Varga K. (Szalánczi), Fridrich - Rapai, Kondreska (Kovács P.). Vezetőedző: Gróf András

Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő: Heim - Klauz (Oláh D.), Pápai, Burucz, Hanák - Kocsis D., Ihász P. (Balogh B.), Balogh Á., Katóka R. (Ambrus H.) - Pleszkán (Pintér), Sowunmi A. (Tóth B.). Vezetőedző: Balogh Zsolt

Gól: Kővári L. (88.), illetve Katóka R. (18.)

Jók: Hodula, illetve Klauz, Ihász P., Balogh Á.

A 18. percig jóformán semmi nem történt, ám ekkor röviden szabadítottak fel a hazai védők, amelyet Katóka Richárd kíméletlenül kihasznált, 0-1. A folytatásban Pleszkán Tibor, majd Sowunmi Attila lépett ki, de Hodula Krisztián mindkétszer hárítani tudott. A második félidőben próbálkozott az Ercsi, ám a Gárdony-Agárd kombinatív játéka ellen nem igazán találtak ellenszert. A 88. percben Hosszú Péter fejelt vissza egy beívelést az alapvonalról, amelyet Kővári László 1 méterről bólintott a kapuba, 1-1. Jobban játszott az Agárd, és Hodula két-három bravúrjának köszönheti a hazai csapat a megszerzett pontot.

Mezőfalva - Iváncsa
1-4 (0-2)

Mezőfalva, 150 néző

Vezette: Bíró Dániel

Mezőfalva: Papp M. - Mekota, Kuti (Cislo), Bozóki, Balázs - Kubicza, Szabó Cs., Balogh I. (Nagy D.), Bartus (Márok) - Kaszala, Sági R. Vezetőedző: Horváth Csaba

Iváncsa: Boldog - Aradi, Fodor G., Balogh L., Imrik - Facskó (Spánitz L.), Pribék (Csikesz P.), Berényi, Márki (Velez) - Majláth (Godslove), Nagy A. (Nédó). Vezetőedző: Masinka László

Gól: Sági R. (90.), illetve Balogh L. (22.), Márki (38.), Nagy A. (48.), Majláth (81.)

Jók: Szabó Cs., illetve Balogh L., Berényi, Majláth, Nagy A.

Baracs - Bicske 2-1 (1-1)

Baracs, 200 néző

Vezette: Tóth III László

Baracs: Tóth N.- Pulai, Cséza, Oroszi, Rezes - Éliás, Prókai (Badi), Szurma (Nagy D.)., Fülöp - Sági J., Balogh D. (Mészáros S.). Vezetőedző: Gyalus Zoltán

Bicske: Milinte - Szarvas (Máté), Sötét, Máj, Dukon - Köntös, Bognár Gy. (Pásztor), Varga Z., Katona (Rados) - Móri, Rigó. Vezetőedző: Raffai Rudolf

Gól: Sági J. (14.), Nagy D. (90+1.), illetve Móri (28.)

Jók: Tóth N., Oroszi, Éliás, Sági J., illetve Máj, Varga Z., Móri

Sárbogárd SE - Martonvásár 2-1 (1-0)

Sárbogárd, 150 néző

Vezette: Szűcs László

Sárbogárd: Deák M. - Gráczer G., Tóth Zs., Nagy Á., Horváth I. - Vámosi D., Lajtos, Laták, Gráczer Bence (Kőkuti) - Rauf R., Horváth Á. (Varga T.). Vezetőedző: Gracza Tibor

Martonvásár: Nagy Gy. - Cziklin (Bognár K.), Vörös F. (Szabó B.), Hermann, Neuvert (Szigeti) - Magyar B., Hernádi, Kanyó, Radics - Szilágyi I. (Udvaros), Bajor. Vezetőedző: Patkós Csaba

Gól: Gráczer Bence (26., 64.), illetve Magyar B. (81.)

Jók: Deák M., Horváth I., Nagy Á., illetve Magyar B., Radics

A mérkőzés elején erőfelmérés folyt a csapatok részéről és kevés veszélyt jelentettek egymás kapujára. A 26. percben egy, a baloldalról elvégzett bedobást Horváth Ádám megcsúsztatott, és Gráczer Bence 10 méterről, kapásból védhetetlen gólt lőtt a léc alá.1-0. A folytatásban továbbra is a mezőnyjáték dominált. A 33. percben egy vendégtámadás végén Deák Miklós óriási bravúrral hárította Kanyó Richárd közelről leadott lövését. A második félidő ismét Deák M. bravúros védésével indult, egyenlítési lehetőséget hagyott ki a vendégcsapat. A 65. percben Gráczer Bence kapott labdát, kilépett a védők között, és 12 méterről laposan a kapu közepébe lőtt. 2-0. A bekapott gól után a martoniak támadásait a hazai védelem magabiztosan hárította, bár a 81. percben homok került az addig jól működő fogaskerekek közé, és a vendégek büntetőhöz jutottak, melyet Magyar Balázs magabiztosan lőtt a kapu bal oldalába, 2-1. A Sárbogárd megérdemelten szerezte meg a győzelmet.

Tordas - Velence 4-2 (1-0)

Tordas, 120 néző

Vezette: Hajdú Balázs

Tordas: Kires - Kőszegi, Kerényi, Szép, Kóczián (Tolnai) - Bakos L., Farkas Zs., Kun (Márhoffer), Szmok (Tőke) - Vörös F. (Balassa), Pongrácz. Vezetőedző: Korolovszky Gábor

Velence: Bostyán - Csókás (Széll), Harmati, Lantos, Pintér B. - Barabási, Gulyás-Kovács, Nagy D. (Tóth B.), Gémes (Németh E.) - Németh Zs. (Waltner). Horváth B. Vezetőedző: Czakó András

Gól: Farkas Zs. (18.), Kun (69.), Pongrácz (73.), Vörös F. (77.), illetve Gulyás-Kovács (65., 79.)

Jók: Kőszegi, Szép, Kóczián, Farkas Zs., illetve Gémes, Gulyás-Kovács

A kezdetektől dominált a hazai gárda, az első tíz percben több veszélyes helyzetet dolgoztak ki, de a fölényük csak a 18. percben érett góllá. Ekkor Kóczián Ferenc beadásánál Farkas Zsolt előzte meg a védőket, és a kapust, majd közelről a hálóba passzolt, 1-0. A folytatásban is több lehetőségük volt a hazaiaknak, de a további gólokat a szünet utánra tartogatták. A 65. percben a Velence szerzett gólt, Gulyás-Kovács Géza mintaszerűen, 22 méterről elvégzett szabadrúgása talált utat Kires Attila hálójába, 1-1. Négy perccel később a Torda egyértelművé tette a Tordas, hogy a három pontért lépett a pályára, Tolnai Péter átadására Kun Bálint érkezett, aki magabiztosan fejezte be a támadást, 2-1. Ezt követően négypercenként jöttek a gólok, először Pongrácz Péter 25 szabadrúgása megpattant a sorfalon, és a hálóban kötött ki, 3-1. Majd egy kontrából Vörös Ferenc a saját térfeléről indulva a 16-oson belülre gyalogolt, és higgadtan Bostyán Ernő keze alatt lőtt a kapuba, 4-1. A meccs zárásaként, a 79. percben Kun szabálytalankodott a 16-oson belül, a büntetőt Gulyás-Kovács értékesítette, 4-2. Összességében teljesen megérdemelt hazai győzelem született.

Pátka - Mór 0-6 (0-4)

Pátka, 100 néző

Vezette: Jónás Péter

Pátka: Csikesz P. - Orosz, Krell, Kővári B., Varga D. - Nagy F., Farkas G. (Rothauszki), Füri, Loncsár - Csikesz L. (Rózsa B.), Takács V. Vezetőedző: Takács Viktor

Mór: Kiss M. (Pap) - Bátki (Cseh), Végvári, Mayer (Joó), Kőbányai - Kaszás, Meggyes, Cseszneki, Gál D. (Klémán M.) - Osgyán (Vajda), Petruska. Vezetőedző: Horváth Zoltán

Gól: Mayer (19., 36., 45.), Osgyán (40.), Végvári (80.), Joó (82.)

Jók: Kővári, Farkas G., illetve Meggyes, Cseszneki, Osgyán, Mayer

Nagy Richárd Benjamin (Ercsi, zöld) próbálja faképnél hagyni a gárdonyi Hanák Attilát    Fotó: Kricskovics Anta l


A 20. percben egy beadás pattant vissza a kapufáról, amelyet Mayer Dávid rúgott az üres kapuba, 0-1. A 36. percben az egymásra váró védők között Mayer futott bele egy beadásba, és pattant róla a hazai kapuba a labda, 0-2. A félidő hajrájára megduplázta kétgólos előnyét a Mór, előbb Osgyán Máté rúgott a kapuba egy kipattanó labdát, majd egy szöglet pattant be Mayerról a kapuba, aki ezen a napon száz százalék feletti hatékonysággal használta ki helyzeteit, ugyanis két kapura lövéséből mesterhármast szerzett. Négygólos vendégvezetéssel fordultak a csapatok, ám a szünet után alábbhagyott a vendégek diktálta iram. A mérkőzés hajrájában Végvári Ádám fejelt egy beadást a hazai hálóba, 0-5. Majd a 82. percben Joó Gergő fejezett be egy kontratámadást góllal, kialakítva ezzel a végeredményt, 0-6. Stílszerűen gólszüretet tartott a Mór csapata a jövő heti Móri Bornapok előtt, egy szikrázó párharcokkal tűzdelt összecsapáson.

Aba-Sárvíz FC - Lajoskomárom 3-1 (1-0)

Aba, 150 néző

Vezette: Závotka Csongor

Aba-Sárvíz FC: Szabó N. - Esze A., Tóth R., Lakk, Nyitrai - Esze T., Kovács P. (Kovács D.), Madácsi (Csuti), Gyuricza - Glócz, Fauszt (Penczer). Vezetőedző: Bor József Dezső

Lajoskomárom: Barabás - Boda, Szakáts, Vései, Tulok - Fodor M. (Kövecses), Vadászi (Molnár O.), Tanárki, Molnár V. - Czéhmeister, Reichardt. Megbízott edző: Simon János

Gól: Kovács P. (40.), Gyuricza (77.), Glósz (82.), illetve Reichardt (61.)

Jók: az egész csapat, illetve Reichardt

Harmati Imre (narancs, Velence) minden eszközt bevetett    Fotó:Kricskovics Antal

A 40. percben a félpályától Esze Attila ívelt fel egy labdát a 16-oes előterében helyezkedő Gyuricza Kornél számára, aki Kovács Pétert hozta helyzetbe, aki megforgatta a vendégvédelmet, majd a jobb alsó sarokba lőtt, 1-0. A második félidőt jobban kezdte a Lajoskomárom, és a 61. percben gólban is megmutatkozott, Reichard Bálint jobbal, 20 méterről parádésan tekert a bal felső sarokba, 1-1. Majd a 77. percben Lakk Péter kiváló átadását Gyuricza helyezte a bal alsó sarokba, 2-1. A 81. percben az alapvonal mellől Gyuricza adott remek labdát Glócz Zoltánnak, aki ballal kipókhálózta a bal felső sarkot, 3-1.

Szezonbeli első győzelmével elmozdult az utolsó helyről az Aba-Sárvíz.

Tudósítók: Dérfi Zoltán (Sárosd), Flórián Gábor (Ercsi), Szántó Gáspár (Sárbogárd), Farkas Örs (Tordas), Polányi János (Pátka), Bor Péter (Aba)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!