Sport

2016.09.26. 19:40

Izgalmas találkozót vívott a Fehérvár és a Dunaújvárosi Kohász

Dunaújváros - Soha rosszabb mérkőzést, és soha rosszabb dunaújvárosi szereplést. Élvezetes, izgalmas találkozót vívott egymással szombaton a vendég Fehérvár és hazai Dunaújvárosi Kohász.

Jankó Árpád

Az első félidőben hosszú percekig vezetett a vendégcsapat. Nem is azért, mert rosszul védekezett, hanem azért, mert rosszul, pontatlanul támadott a hazai gárda. Ezért is lett döntetlen (12-12) a félidei állás. A második félidőben viszont megszerezte az előnyt a Kohász, és azt már nem engedte ki a kezéből. Talán a Fehérvár új játékosai, légiósai el is fáradtak. Nem véletlen, hogy Radulovics Bojana, a Kohász szakmai igazgatója megdolgozott győzelemnek nevezte ezt a nyertes mérkőzést.

- Az is mellettünk szólt, hogy a második félidő végéig bírtuk erővel az iramot, és nagyon jól, keményen, agresszíven védekeztünk. Támadásban még van javítani való.

Oguntoye Viktória a Fehérvár csapata ellen is nagyszerűen védett. A győzelem teljesítményének nagyban köszönhető Fotó: Ady Géza

György László edző csak az első negyedóráig volt elbizonytalanodva.

- Tizenöt perc után megnyugodtam. Látványosan feljavult a védekezésünk, és ettől kezdve nem volt probléma. Mint mindig, most is a védekezés minősége döntötte el a két bajnoki pont sorsát. És persze a kapusteljesítmény is párosult ehhez. A második félidőben már diktáltunk olyan tempót, hogy a megszerzett labdákkal tudtunk előre rohanni. Volt sebesség ekkor már, és voltak jó döntések, s ami rendkívül fontos: az utolsó tíz percet is bírtuk erővel.

De elég a visszatekintésből, merthogy nyakunkon az újabb bajnoki mérkőzés. Szerdán 18 órakor érkezik a Dunaújváros Sportcsarnokba a Békéscsaba új edzőjével, Skaliczki Lászlóval. A csabai csapat nyolc új játékost igazolt, főképp délszlávokat. Vukajlovics, Vasileuskaya, Jovana Dukics, Kovacsevics, De visszatért Dunaújvárosból Csabára Triffa Ágnes kapus, a fiatalok is ott ülnek a padon: Ilyés Lilla, Balogh Száva, Farkas Kata. Nagy veszteségük, hogy Kovács Anett még lábadozik, Dajka Bettina pedig keresztszalag-szakadást szenvedett.

Az első fordulóban a Debrecen otthon győzte le őket 31-19-re, majd a második mérkőzésen a Békéscsaba otthon kapott ki az MTK Budapest együttesétől 27-25-re. Ezek után ha valaki csak úgy lazán előre iszik a medve bőrére, nagyon rosszul teszi. A szerdai találkozó - és ezt komolyan kell venni - rendkívül nehéz mérkőzése lesz a Dunaújvárosi Kohásznak. Meg kell majd nagyon küzdeni a két bajnoki pontért. A Békéscsaba ismerve a Skaliczki-féle ráhatást nem adhatja olcsón a bőrét. Munkás meccs lesz ez is. Megint szükség lesz a múltkori lelkes közönségre. Örüljünk együtt!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!