Hírek

2016.09.27. 10:24

Brájen három és fél éves, de már motorozik!

Fantasztikus! A kiscsoportos óvodás terepen is száguld.

B. Kiss László

De ne a lábbal hajtott, műanyag járgányra tessenek ám gondolni!

A móri Kovács Brájen Dominik majdnem öt kilóval született, és pár óra után már „felnyomta”, megemelte a fejét, nyolc hónaposan pedig már járt– mesélik a ritka képességekkel megáldott óvodásról a szülei.

Brájen hét-nyolc éveseket megszégyenítő ügyességgel motorozik, s boldog, ha új járművet kap.
Fotó: a család

A kisfiú 16 hónapos korától kerékpározik, mégpedig kétkerekűvel. Háromkerekűt, illetve két oldalt támasszal ellátott bicajt soha nem használt. Most ott tart, hogy rendszeresen leteker napi 10 kilométert. De ez még nem minden. Brájen két évesen kapta az első motorkerékpárt, és fél év múlva már megülte.

Azóta a negyediket használja, tekintettel arra, hogy mindössze 40-50 üzemórát megy egy ilyen kis jármű – tudtuk meg az apától, Kovács Gábortól. A kisfiú jelenleg egy 100 köbcentis, négy ütemű verseny pitbyke-ot használ, mellyel nem csupán aszfaltozott úton közlekedik, de magabiztosan robog vele terepen is.

A bámulatos kisfiúról bővebben a Fejér Megyei Hírlap szerdai számában olvashatnak.

 

Címkék#óvodás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!